Himekami Rikala

Tárgy: Himekami Rikala Szer. Jan. 23, 2013 10:36 am

Név: Himekami Rikala
Nem: nő
Életkor: 24
Születési hely: Hokuto
Láng: Vihar
Család/csoport: -

Kinézet: 160 cm magas, 50 kg. Vékony testalkatú, inkább izmos. Félhosszú vöröses fekete haja van, szürkészöld szemei. A kényelmes ruhákat részesíti előnyben, minthogy csak azokban lehet normálisan harcolni. Általános viselete egy fekete, ujjatlan testhezálló felső, ezen egy fehér félig-meddig összegombolt háromnegyedes ujjú inget hord, egy hosszú, fekete testhezálló nadrág és fekete bakancs. Ezek mellett egy csípőig érő, olajzöld kabátot szokott még viselni. Szereti az ékszereket, így visel is. A füle végig van lövetve, tele van apró méretű fülbevalókkal. A nyakában lóg egy ezüst ötágú csillag és visel még egy a nyakára kötött fekete selyemszalagot is. Kezein négy-öt gyűrűt visel.

Jellem: Első találkozás alkalmával inkább csendes, nem szól, ha nem muszáj, de akit már valamilyen szinten a bizalmába engedett, azzal fesztelenebbül viselkedik, mosolyog. Felelősségteljes, ha munkáról van szó, de más tekintetben lázadozó fajta, szeret pimaszkodni, mert viccesnek találja. Nem szeret veszíteni, ha ez mégis megtörténik, akkor szinte mindent megtesz azért, hogy olyan szintre fejlessze magát, hogy ez még egyszer ne történhessen meg. Igazán közel nem szokott engedni magához senkit. Összességében életvidám, ám rossz tulajdonsága, hogy elég makacs. Örökmozgó, tele van energiával, hajlékony és jól bírja a fájdalmat.

Felszerelés:

Előtörténet:
Hogy milyen volt az életem? Hol kezdődött? Valóban pont az én mesémre vagy kíváncsi? Hát legyen, ha tényleg ennyire érdekel, bár szerintem nem lesz olyan érdekes, mint azt várod. Nos, hát mindenek előtt, Hokuto-ban láttam meg a napvilágot. A gyermekkoromról nem érdemes túl sokat beszélni. Elég talán annyi, hogy egy teljesen átlagos családban, teljesen átlagos körülmények között nevelkedtem. Többségében fiúk vettek körül, így verekedni már igen hamar megtanultam. Azt hiszem, ezt sokszor a modorom is tükrözi. Egyik alkalommal, - olyan 14 éves lehettem ekkor - mikor este elküldtek a boltba valamiért, egy vén szivarral találtam szembe magam. Bűzlött a cigitől és alkoholtól. Első látásra utáltam az alakot. Elkezdett nekem udvarolni, azt hittem eldobom a skalpomat. Mikor rájött, hogy ezzel nem ér célt, erőszakoskodni kezdett velem. Gusztustalan volt, azt hittem meghalok az undortól. Egyértelműnek tetszett, hogy itt az ideje tennem magamért valamit. Kegyetlenül tökön rúgtam a cukros bácsit. Csillagokat láthatott, mert összegörnyedt és sűrűn folytak a szájából a válogatott trágárságok. Én mit sem törődve az egésszel ott hagytam, mint aki jól végezte dolgát. El is felejtettem az esetet. Egy hét múlva azonban kiderült, hogy rossz embert találtam tökön rúgni, ugyanis megjelent a házunknál egy öltönyös rosszarcú tag a maffiától. Arról karattyolt valamit, hogy én, azaz én, megsértettem Mr. Marhanagyvalakit. Csodálatos az emberi természet nemde? Fel sem fogtam, hogy mi történik, máris két drabális egysejtű kapott el és már otthon sem voltam. Nem adtam magam könnyen, rúgtam, csíptem, haraptam. Mindent bevetettem, de ezeknek meg sem kottyant. Ezt követően viharos sebességgel avanzsáltam át kurvává. Legalábbis szóban. Mert majd pont hagyom magam. Ha már folyton megvertek – könnyű a kisebbet bántani – én is megkeserítettem az ő életüket. Nem átallottam ugyanis megvédeni magam, egészen addig, amíg bírtam erővel. Nem tudtak betörni. Az egyik ilyen alkalommal, mikor éppen kihasználtam, hogy kisebbként fürgébb és nem mellesleg okosabb vagyok, megjelent egy idegen, méghozzá pont az arcom előtt, vagyis nagyon szuperül nekimentem. Valami gorombaságot a fejéhez vágtam, majd visszafordultam, és újabb trükkhöz folyamodva kiiktattam az eszméletéből életem egyik megrontóját. A férfi, akinek nekimentem csak nézett rám. Semmi nem hagyott bennem különösebb nyomot belőle, kivéve a szemeit. Azok az egyetlenek, amikre a mai napig tökéletesen és tisztán emlékszem. Haragos zöld szemek, tele mindenfélével. Tudással, kegyetlenséggel, de akkor elsősorban érdeklődéssel és szelídséggel. Igen, így nézett rám az idegen férfi. Mély, tengermély és kissé karcos hangon szólt hozzám:
- Hogy hívnak?
Gyanakodva néztem rá, ahogy akkoriban már mindenkire, aki él és mozog. Végül mégis válaszoltam.
- Rikala
Nem kérdezett tőlem többet, csak otthagyott. Fél óra múlva visszajött és komoly tekintettel nézett rám.
- Választási lehetőséget kínálok neked. Maradhatsz itt, ebben a mocsokban, vagy velem jöhetsz.
Még mindig gyanakodva néztem rá.
- És mit akarsz tőlem? Meg se próbálj azzal etetni, hogy irgalmasságból vinnél magaddal.
- De felvágták a nyelvedet! – kuncogta - De igazad van, cserébe tanulnod kell és mellettem maradnod. Ezután én leszek a családod.
- Miért?
- Mert látok benned fantáziát.
Hangzott a mérhetetlenül egyszerű válasz. A férfi felém nyújtotta fekete kesztyűbe bújtatott kezét. Bizalmatlanul, de végül elfogadtam az ajánlatát és vele mentem. Ott kezdődött minden. Az idegen férfi – név szerint Yuuen – befogadott az otthonába. Sokáig tartott, mire a bizalmamba fogadtam, de megdolgozott érte. Ő volt az egyetlen, akit feltétel nélkül elfogadtam, akiben teljesen megbíztam, akit attól kezdve az apámnak tekintettem. Volt is elég baja velem emiatt. Jó formán mást nem is csináltam, csak tanultam. Velem egykorúakkal nem találkoztam, így egyetlen szórakozásom az volt, hogy az engem körülvevő embereket válogatott bosszantásokban részesítsem. Az emberek többségében sűrűn cserélődtek körülöttem, ahogy Yuuennel a helyszíneket is váltogattuk. Sokat utazott és mindenhova vitt magával. Verekedni, eszközöket használni is tőle tanultam. Minden másra voltak felfogadott tanárok. Mivel kész örökmozgó vagyok, sokáig nem tudtak mit kezdeni velem még úgy sem, hogy napom nagy részében vagy Yuuen mozgatott meg, vagy pedig az általa kiszabott feladatokat végeztem el, melyek mindegyike fizikai alapú volt.
Mire betöltöttem a tizenhatodik életévemet, már tisztában voltam a maffia jelentésével és jelentőségével. Soha nem volt kérdés számomra, hogy Yuuen nekik dolgozik, csak a találkozásunkra kell gondolnom. Ebben az időszakban többször is előfordult, hogy Yuuen pár napig nem jött haza, ilyenkor a szolgálók és tanárok a pokolba kívántak, mert rajtuk vezettem le a fölösleges energiáimat, esténként pedig kiszökdöstem az éppen aktuális házunkból. Megismerkedtem a szórakozóhelyekkel, az alkohollal, a cigivel és a szexel is. Akkoriban történt, hogy egy ilyen kilógásom alkalmával tetoválásra tettem szert. Persze másnap megkaptam a magamét érte. Olyan szidást kaptam a hamarabb visszaérkezett Yuuentől, hogy csak úgy zörgött. Kushadva ültem előtte, mint egy behódoló kutya, – csak vele voltam ilyen – aztán mikor legközelebb felnéztem, láttam azt az engedékeny mosolyt az arcán.
- Nem is tudom mire számítottam – mondta kuncogva - Ez igazán jellemző rád.
Ekkor el kellett neki mesélnem mindent, amit a kilógásaim alatt műveltem, ő pedig türelmesen és közbeszólások nélkül végighallgatott.
Ez volt a kezdete a komolyabb fizikai megpróbáltatásaimnak. Ugyanis hamarosan újra elköltöztünk, de ezúttal valahova a világ végére. Valami hatalmas erdő közepére kerültünk, egy óriási birtokra. Közel, s távol senki és semmi az erdő élőlényein kívül. Megelőzve a kérdezősködésemet így szólt:
- Mostantól kezdve egy hosszú és kemény edzéstervbe kezdünk. Ezen a birtokon nincs rajtunk kívül senki, így nem is fognak minket megzavarni.
Hát nem hazudott. Kiaknázta az energiakészletemet. Addig hajtott, amíg esténként össze nem estem. Csak addig engedélyezett szünetet, amíg ettünk, vagy ha mosdóba kellett mennem. Kemény erőnléti edzéseknek vetett alá. Mikor ezekhez hozzászoktam és nem akartam meghalni a fáradtságtól, visszaváltott a harcművészeti oktatásra és a különböző eszközök használatának a tanítására. Akkoriban teljesen elvesztettem az időérzékem. Amíg nem végeztünk, fogalmam sem volt róla, hogy mennyi időt töltöttünk azon a birtokon. Én egy örökkévalóságnak éreztem. Nem tudom hány év, vagy hónap telt el, mire egyenrangú félként küzdhettem vele.
- Emlékszel mit mondtam, amikor magamhoz vettelek?
- Természetesen. Azt mondtad, ha veled jövök tanulnom kell és veled maradnom, mert látsz bennem fantáziát.
- Helyes válasz.
Ezt követően elmesélt nekem mindent a lángokról. Megmutatta a sajátját is, és azt mondta nekem, hogy ennek a lángnak az előhívását kell majd gyakorolnom. Fogalmam sincs, hogy honnan tudta nekem milyen lángom van, de tudta. Én pedig készséggel elhittem neki, hogy viharlánggal rendelkezem. Ekkor kaptam tőle két ékszert, amelyek leginkább egy-egy alkarvédőre hasonlítottak, amelyekre laza lánc van tekerve, és amiknek a tetején talán rögzítésképpen egy-egy farkas és kasza ábrája volt. Egy jó ideig próbálkoztam mindhiába a lángok előhívásával, de még csak egy gyertyalángnyi lobbanást sem sikerült elérnem. Napokon, heteken, talán hónapokon keresztül próbálkozhattam vele, mikor egyszer újra felszólított a pakolásra.
- Többet nincs szükségünk a magányra. Nincs értelme itt maradnunk, amíg nem tudod előhívni a lángjaidat.
Így újra költöztünk, most Oszakába. Ettől a ponttól kezdve mindig magával vitt a küldetéseire. Éveztem ezeket a munkákat. Egészen addig, amíg egyszer téves információt nem közöltek velünk és szorult helyzetbe nem kerültünk az elsodró túlerővel szemben. Ekkor történt. Nem tudtam hogyan, de sikerült életre keltenem a lángokat. Nem is volt szándékos, egyszerűen csak megtörtént. Amint megjelentek a lángok, egy-egy nyelet is éreztem a tenyerembe simulni. Kaszáim lettek, mint az alkarvédőmön és ezek alsó végeit egy hosszú lánc kötötte össze. A kaszáimon és az alkarvédőmön végigfutott a vörös láng. Nem kezdtem el azon tépelődni, hogy ezt most hogyan és miért, nem volt időm csodálkozni. Egész egyszerűen a stressz, hogy muszáj tennem valamit, különben feldobjuk a bakancsot, arra késztetett, hogy belevessem magam a harc kellős közepébe. Kaszával ugyan még sosem harcoltam, de feltaláltam magam. Kihasználtam, hogy lánc köti össze fegyverem, a sűrű védések és támadások közepette időnként elhajítottam az egyiket. Magam is meglepődtem rajta, hogy mekkora pusztítást vittem véghez ezzel a mozdulattal. A visszarántásával meg ugyanennyit, ha valaki az útjába került. Távolabb kellett valahogy terelnem őket magunktól, így hirtelen ötlettől vezérelve, a láncnál fogva elkezdtem pörgetni a fegyvereimet. A módszer hatásosnak bizonyult. Legalább ilyen sikeres volt, mikor ezt a lendületet kihasználva, ugyancsak a láncnál fogva feléjük lendítettem. Amit, vagy akit eltaláltam, annak vége volt.
A küldetést végül közös erővel, sikeresen befejeztük. Ezután nem utaztunk vissza a birtokra. Otthon Yuuen alaposan elmagyarázott nekem mindent a viharlángokkal kapcsolatban, így világossá vált számomra, hogy miért történt minden így, a harc során. Az összes szabadidőnket edzéssel töltöttük. Ugyan nem volt könnyű újra előhívni a lángokat, de ettől kezdve már lassacskán rájöttem a mikéntjére és apám nem hagyott lazsálni. Na, nem mintha nagyon lazsálni akartam volna, nagyon felvillanyozott ez az új tudomány. Fokozatosan elsajátítottam a kaszáim használatát a spártai edzésmódjának köszönhetően. Persze ez sem ment egyik napról a másikra, hónapokon keresztül egyfolytában csak gyakoroltam és fejlesztgettem a tudásom, amíg már „teljesen össze nem nőttem” a fegyveremmel.

Egy nap arra ébredtem, hogy üres a ház, mindenki eltűnt. Csupán egy levelet találtam. „Mostantól nincs mit tanítanom neked. Ideje, hogy a magad útját kezdjed járni. Vedd magadhoz a legfontosabb holmijaidat. A házat éjfélig el kell hagynod. Nyitottam neked egy számlát, a mellékelt csekkfüzetet a levél mellett megtalálod. Ennek az összegnek egy ideig elégnek kell lennie a túlélésedhez. Ügyes légy!” Döbbenten olvastam a levelet, hát erre nem számítottam. Való igaz, megtaláltam a csekkfüzetet. Nem kényeztetett el, tényleg csak annyira volt elég, hogy egy rövidebb ideig kibírjam. Összepakoltam a cuccaimat és elindultam a vakvilágba, szemeimet nyitva tartva. Kisebb munkákat kaptam különböző családoknál. Az idő múlásával ezek elkezdtek komolyodni. Szabadúszóként tengetem napjaim, így most itt vagyok.

Egyéni fegyver
Neve: Leláncolt Vihar/Incatenato Tempesta
Kinézete: Két darab alkarvédő, melyekre lazán lánc van tekerve. Ennek a tetején egy farkas és egy kasza ábrája rögzíti a láncokat. Harc alatti formájában az alkarvédőn szorossá válnak a láncok, eltűnnek róla az ábrák és megjelenik két, hosszú lánccal összekötött kasza
Speciális képessége/képességei:

Rab Farkas/Prigioniero Lupo

Kiszabadult Vihar/Liberato Tempesta

Tárgy: Re: Himekami Rikala Csüt. Jan. 24, 2013 10:24 am

Na akkor... nekem eléggé tetszett ez az előtörténet, noha nem kifejezetten kiemelkedő. Minden rendben van vele, elfogadom.
Jutalmad:
+10.000 FV
+100.000 yen

Oszd el a pontjaidat és készítsd el az adatlapodat.

» Himekami Rikala