Lamia

Tárgy: Lamia Szomb. Feb. 09, 2013 4:30 am

Név: Lamia
Nem: Nő
Kor: 30 és 40 év között
Szint: ismeretlen
Tapasztalat:
Láng: Felhő
Képességei:
Család: ismeretlen
Kinézet:
166 cm magas, nőiesen izmos alkattal. Husky-kék szemei vannak, világos bőre és hosszú fekete haja, elöl egy fehér tinccsel. Emellett van még egy feltűnő ismertető jegye: egy sebhely a jobb szeménél.
Felettébb kedveli az ékszereket, ezért elég sokat is visel... egy fémdetektor biztosan begerjedne tőle. Általános viselete: bakancs, fekete sztreccs bőrnadrág, fekete ujjatlan felső és fekete bokáig érő bőrkabát vagy rövid ujjatlan bőrmellény.
Jellem:
Az a tipikus csendes gyilkos. Jobban szeret a háttérből figyelni és ha szükséges, lesből támad. Nincs hiányában a türelemnek, szinte lehetetlen feldühíteni. Többségében elég szótlan, csak bizonyos emberekkel beszél. Ha az egész jellemét szeretnénk feltérképezni, talán a legjobb kifejezés a "látható láthatatlanság".
Felszerelés:
- Egyéni fegyver
- Telefon, pénztárca
- cigi és Zippo
Előtörténet:
Egy esti órában kopognak a kastély méretes keményfa ajtaján. Egy magas, szőke férfi megy ki az aulába, hogy beengedje a késői vendéget. Nyikorogva tárul fel a hatalmas ajtó. A férfi szája mosolyra húzódik.
- Már vártam. Kérem, fáradjon beljebb. – invitálja be a látogatót. Az idegen férfi követi a társalgóba a szőkét, aki hellyel kínálja.
- Én lennék Yuuen. Tudom, hogy nem hozzám jött. Sajnálom, de Vele most nem fog tudni találkozni. Higgye el, jobban is jár így, mert Ő nem beszélne magáról. – „riporterünk” kissé megilletődik. Yuuen kényelmesen hátradől a nagy, fekete bőrfotelben, rágyújt egy szál cigarettára. – Akkor, ha megengedi, hozzá is kezdenék… Még így elöljáróban annyit elmondanék, hogy interjúnk csak addig fog tartani, amíg Ő haza nem ér, különben rajtunk fog tőrt élezni. – a vendég szemei kissé elkerekednek. Yuuen csupán elmosolyodik ezen.
- A történetünk tehát 21 évvel ezelőtt kezdődik. Éppen egy egyhetes „túrán” voltam, pontosabban az utolsó előtti napján, mikoris váratlan meglepetés ért, egy több sebből vérző, menekülő lány formájában. Ő volt Lamia. Az első kontaktusom vele kimerült abban, hogy fejbe lettem csapva egy husánggal. Mondhatom elég mély benyomást tett rám. A második sem volt éppen szokványos, ugyanis a karomba ájult. Helyzetünkön nem segített, hogy üldözték, de erről talán majd később mesélek… Lényeg a lényeg, ideiglenes szállásomra vittem és elláttam a sebeit. Hogy miért vittem magammal? Nos, hát erre a kérdésre magam sem tudom a választ. Másfél napon keresztül aludt ájultan. Azon rövid idő alatt, – mielőtt még elindultunk volna – amíg ébren volt, sok humoros dolog történt, melyek rendre úgy végződtek, hogy nekem fájt… Végül elindultunk. az eredeti terv az volt, hogy a közeli városban lévő kórházba viszem. Nem haladtunk gyorsan a kis sérült miatt. Már majdnem kiértünk a család erdejéből, amikor nem nagy meglepetésemre, ezek a mandrók még mindig keresték. Sok lehetőségem nem lévén a hátamra kaptam a kiscsajt, és döntés elé kerültem: vagy 1,5 km erőltetett menet után szembe nézek a Mesteremmel, vagy 4 km erőltetett menet a kórházig… gondolom, az egy hetes edzés utáni választásom nem okoz meglepetést.
- Igen, tudom, hogy Rá kíváncsi, de mivel egész idő alatt egy szót sem szólt, nem tudtam másképpen elmesélni.
- Á, értem. Hogy hogyan is maradhatott nálunk? Ez egy igen érdekes történet. Amíg én felvázoltam a történéseket Shishonak, és megkaptam a fejmosásom, addig a kis meglepetés csomag rólunk tudomást sem véve, kifejezett érdeklődést mutatott egy – hangsúlyozom – csillogó tőr iránt. Még nem is ez a meglepő, a dolog érdekessége az, hogy ösztönösen helyesen fogta meg a fegyvert. A mai napig emlékszem arra a jelentre, ahogy Shisho Lamia mögé lépett. Erre a sérüléseivel nem törődve a lány akkorát ugrott, mint egy nikkelbolha. Persze a tőrt nem engedte el, elvégre csillog. – mosolyodik el az emlékképen Yuuen – Felejthetetlen az a haragos kék tekintet. Már akkor is harcias volt… a mostról meg inkább ne is beszéljünk. Szóval ott tartottam, hogy küzdelmek árán, de sikerült eljuttatni az orvosiba. A Vezérnél mondjuk nagy vihart kavart Lamia érkezése, de Mesterem mindenképpen meg akarta tartani… ezek után ultimátumot kapott: vagy beviszi a városba, vagy van egy hónapja bebizonyítani, hogy ide való. Mint a mellékelt ábra is mutatja, az utóbbit választotta.
- Ez egy jó meglátás. A mi családunkban valóban az a szokás, hogy egy mester, egy tanítvány. Mi voltunk a kivételek. Ennek oka pediglen, hogy az akkori Lamia – bizalmatlansága okán – rajtam kívül senkit sem engedett a közelébe. (Zárójelben megjegyzem, hogy ez az oka annak is, hogy többször férceltem össze, mint egy patchwork takarót.) – az interjúztató férfi ezen elneveti magát, félbeszakítva jegyzeteit. Yuuen csupán mosolyog.
- Sonotori. Sosem volt bőbeszédű… másokkal a mai napig nem az. Sokáig velem sem beszélt… szóban legalábbis. A kezdeti némasága késztetett arra, hogy megtanuljak olvasni azokból a lehetetlenül kék szemekből és a mások számára többnyire láthatatlan reakcióiból. – mesélőnk a következő kérdésen felnevet, hogy belezeng az épület.
- Igen. Talán túlságosan is bizalmas viszony. Legyen elég annyi, hogy nálunk egymás vérének a szívása olyan természetes, mint mások között egy szimpla beszélgetés.
- Nem hiszem, hogy bármi különbség lenne a mi edzéseink és egy átlagos harcra szakosodott edzés között. Voltak erőnléti edzéseink, párharcok – fegyverrel és fegyver nélkül – és gyakorló pályánk is. Utóbbiak úgy néztek ki, hogy Lamia leült törökülésbe a pálya elején és megvárta, amíg letisztítom a terepet, hogy ő kényelmesen végigsétálhasson. – elkuncogja magát – Hányszor, de hányszor kapott idegrohamot, amiért az esetek többségében a szabályokhoz kötöm magam… no de most nem rólam szól a mese…
- Ha az én véleményemre kíváncsi, Ő mindezek ellenére is sokkal alkalmasabb a vezető szerepre… Őszintén szólva viszont, erre a kérdésre csak az előző Vezér tudná megadni a választ… főleg, hogy az utolsó években már igen komoly bizalmi viszonyt ápoltak.
- Hát a tanulási folyamat, mint a legtöbb esetben, nála is egy hirtelen stressz-fröccsel kezdődött. Egy teljesen átlagosan induló napon történt. Fegyveres párharcról szólt az akkori edzésünk. Eleinte minden teljesen szokványosan alakult, egészen egy szerencsétlennek mondható mozdulatomig. Ez a mozdulatom ugyanis bizonyos okokból kifolyólag, elemi erejű védekezési ösztönt váltott ki belőle. Ennek köszönhetően lobbant fel először a lángja és emiatt esett úgy nekem, mintha legalábbis meg akartam volna ölni. Ő meg akart engem. Mondanom sem kell, meglehetősen meglepődtem, amikor megláttam a tőrét beborító lila lángokat… Erről többet mesélnem nem igazán érdemes, a lényeg annyi, hogy Shisho szedte le rólam és nem két horzsolással kerültem ki a dologból. A következő időkben főleg azzal foglalkozott, hogy megtanulja a fegyverére felvezetni a lángjait. Sokat bajlódott vele, már csak azért is, mert ez a fegyver nem a tőre volt. Hogy akkor mi volt az? Hát, ha megvárja az érkezését, minden bizonnyal megláthatja, bár ezt az opciót nem javaslom. Visszatérve, a tőrétől sem vált meg. Kedvenc csillogó játékszere dobozfegyverré lett alakítva. Ezzel is sokat gyakorolt, hogy teljesen elsajátítsa a használatát… még mindig viselem magamon a gyakorlásának nyomait. Az eredmény sem boldogít… egy tőr is sok volt a kezében.
- Nem, a régi üldözők időről időre feltűntek az életünkben, kisebb-nagyobb galibákat okozva ezzel. Valamiért eltökélten az életére akartak törni. Hogy miért? Nos, hát ez egy igen jó kérdés. Próbáltuk megtudni tőlük, több alkalommal is, de eredménytelenül. Hm? Ja persze, el is felejtettem mondani. Lamiának a találkozásunk előtti időszakról nincsenek emlékei…
- A fogadásom és az eddig elhangzottak után muszáj megkérdeznem… Mekkora Lamia ereje?
- Erre nem tudok pontos választ adni. Közel egyező az erőnk, bár még sosem rontottunk igazán komolyan egymásnak.
- De hiszen nem olyan rég még azt mondta… - Yuuen elmosolyodik.
- Egy szóval sem említettem olyasmit, hogy komolyan válaszoltam volna a támadására.
- Rendben van. Akkor… mekkora a maga ereje?
Yuuen felvonja a fél szemöldökét, majd mosolyszerű görbület jelenik meg a szája sarkában.
- Ravasz… De ha nem tévedek, ez az interjú nem rólam szól…
- Akkor tudna egy kicsit mesélni a családjukról?
- Tudnék… de nem fogok – nyugodt és határozott hangon.
- Úgy hallottam, hogy valami nagy titkot őriznek. Igaz ez?
- Mondja, mégis melyik maffia családnak nincsenek titkai?
- Mennyire veszélyes ez a Nagy Titok?
Yuuen csöndben néz rá pár másodpercig.
- Következő kérdés?
- Még nem említette a család nevét…
- Nem is fogom. Még mindig Lamia lenne a témánk nem?
- Ezek szerint maga sem tartja a család tagjának Lamiát?
Yuuen ezen a ponton már erőteljesen kezd morcos lenni a minden lében kanál, kis firkásztól.
- Ejj… kiforgatja a szavaimat… Mondja, hosszú életre vágyik?
Riporterünk elsápad.
- A-akkor, térjünk vissza Lamiára. Miért keres Ő ilyen sürgősen magának utódot?
Ekkor zaj hallatszik kintről. Yuuen felemeli az egyik kezét – várakozásra int – és fülel. Nyugtalanná válik, már kel is ki a kényelmes fotelból.
- YUUEN!!! – az említett behúzza kicsit a nyakát, felszisszen, majd a vendégre tekint.
- Akkor ismét megkérdem: akar sokáig élni? Ha igen, akkor – már nyitja is a terem másik végében lévő ajtót – a folyosó végén balra…

Tárgy: Re: Lamia Kedd Feb. 12, 2013 12:30 am

Semmi kivetni való nincs benne, úgyhogy elfogadom.