Közeleg a nyár...

Már egy ideje gondolkoztam azon, hogy meg kellene látogatnom Olaszországot. Hogy miért is akartam én Olaszországba menni? Furcsa, de nem tudom rá igazán a választ... Talán mert ez az ország a kultúra fellegvára. Rengeteg szebbnél szebb épületet, festményt, szobrot és hasonló műalkotást tartogat a látogatóknak. Bár, hogy ezt nevezem meg mint okot egy kicsit sántít, mert inkább valamiféle belső kényszer vett rá, hogy utazzak. Ahogy az minden utazásomnál szokott lenni azokat a dolgokat, amiket magammal akartam vinni összepakoltam, a többi ingóságomon pedig túladtam. Hogy honnan is indultam útnak? Brighton városában, Angliában vállaltam alkalmi munkát. Ott rendeztem be egy rövid időre a szállásom, mert azért azt a helyet otthonnak mégsem mondanám. Onnan vette kezdetét ez a kellemesnek ígérkező utazás.
Leszállok a repülőről, mely egészen Rómáig hozott és ragyogó reggeli napsütés fogad. Azt hiszem, hogy az én szerencsém, hogy ilyen remek időjárást fogtam ki. Összeszedem a csomagom, és fogok egy taxit a reptér előtt. Mikor beszállok a sofőr felém fordul és kérdő pillantással méreget.
-Do you speak English?*- Teszem fel legelső kérdésem, mire a férfi csak bólogat.
~Akkor így egyerűbb lesz, mintha olaszul kellene megpróbálnom kommunikálni vele~ fut át agyamon és automatikusan angolul folytatom a beszélgetést.
-El tudna vinni a legközelebbi hotelba?- Vágom, hozzá a következő kérdésem és egy apró mosolyt varázsolok közben arcomra. Az sem kerüli el a figyelmem, hogy a fickó míg beszélek rendesen végigmér. A kellemes idő miatt egy farmer térdnadrágot vettem és egy mell alatt szabott rövid ujjú felsőt. Nincs nagy dekoltázsa, de kiemeli a nőies formát. Pont ezért választottam ezt a felsőt.
-Persze- válaszolt készségesen és én hátradőlök a hátsó ülésen. Most érzem csak szükségét, hogy jobban megnézzem a férfit. Úgy harminc körül lehet, ápolt és rendezett a külseje. Míg a taxiban utazom sort kerítek arra, hogy ismét rendbe tegyem a felszerelésem. A repülőn sajnos elég nehézkes lett volna magamnál fegyvert tartani, így erre az időre leraktam őket. Most azonban megint elrakom a tapétavágót, melyet a hátul nadrágom derekára rögzítek úgy, hogy könnyű legyen elővenni és ne legyen feltűnő. Egyet az oldaltáskám pántján lévő tartóba is helyezek, bár ezt szinte sosem használom. Mikor odaérünk a hotelhez gyorsan kifizetem és a csomagom magamhoz véve megindulok a hotel recepciójához. Oda érve gyorsan végigmértem a pult mögött álló kedvesen mosolygó olasz hölgyet és a beszélgetést azonnal angolul kezdtem el vele.
-Jó napot! Egy szobát szeretnék kivenni- a vállig érő barna haját jobb oldalon a füle mögé igazítja és barna szemeit a monitorra szegezi, majd kedvesen megszólal.
-Ha egyedül utazik van egy egyágyas szobánk, amely éppen üres- a hangja igazán meleg és csupa jóindulat sugárzik belőle, ami egy kicsit zavar, de ez nem látszik meg az arcomon, hisz még mindig kedves mosolyt varázsolok rá. Egy egész jóképű férfi kísér fel a szobámhoz és hozza a csomagom, majd végre birtokba vehetem a szállásom, bár nem dobálom szét a holmim és nem csinálok rendetlenséget sem, de azért egy kicsit átrendezem a dolgokat.
~És most mit is kellene csinálnom?~ Gondolkodom el egy kicsit, mivel még csak alig van tíz óra. Meg van a hátránya annak is ha az ember egy korai repülőre foglal magának helyet. ~Mi lenne ha körülnéznék egy kicsit? Ha már Rómában vagyok...
Hát felkapom oldaltáskám és nyakamba veszem a várost. Megyek amerre látok és közben igyekszem memorizálni az útvonalam. Hosszú sétám végállomása a Trevi kút lett. A gyönyörű alkotás egy kicsit elköti a figyelmem és csak arra eszmélek föl, hogy valakinek a pillantását érzem magamon. Körbepillantok és csak egy pillanat kell hozzá, hogy észrevegyem a fekete hajú lányt, aki a kút szélén üldögélt, hát lassan odasétálok hozzá, majd megállok előtte kedves mosolyt varázsolva az arcomra.
-Szia!- Tegezem le, hisz látszik, hogy nem lehet sokkal idősebb nálam. -Megkérdezhetem, hogy miért bámulsz annyira?- Teszem fel neki kérdésem, ám mielőtt válaszolhatna a delet jelző harangok megkondulnak és körbezengik az egész várost.

*Do you speak English? = Beszél/beszélsz angolul?

- Szia! Megkérdezhetem, hogy miért bámulsz annyira? – áll előttem egy átlagosnak nem mondható lány. Gyönyörű barna hajú, átlagos magasságú és átlagos öltözködésű, de van rajta két dolog, ami nem átlagos. A szemei, mert az egyik smaragdzöld, míg a másik olajbarna színű, de a másik dolog még ennél is szokatlanabb. A maffiához tartozik, mert az ujján ott van a halálos elszántság gyűrű és úgy sugározza magából a halálos elszántságot, hogy az is észreveszi, aki nem akarja. De engem még se ez fogott meg benne, hanem hogy teljesen olyan a kisugárzása, mint az övé.
~ Mit válaszoljak a kérdésére? ~ Teszem fel magamban a kérdést. Hisz azt még se mondhatom neki, hogy 4 hónapja érkeztem ide Olaszországba, egy modell munka véget. De körülbelül 1 hónapja mindenegyes fellépésemkor érzem a társam jelenlétét és hiába próbálom, megtalálni nem megy. Mindig csak egy rózsát találtam egészen a tegnapelőtti napig mikor is egy üzenet járt a rozsához. Ez állt benne. ”Se giorno día de uno de e dieci la Fontana di Trévi verás!” Hát őszintén még nekem is bele telt jó néhány órámba, míg rájöttem, hogy mit jelent az üzenet, de végül rájöttem, hogy legyél holnap 11 és 1 óra között a Trévi kútnál és látni fogsz. Így lemondtam a mai munkámat és már tegnap előkészítettem a ruhámat. Őszintén nem valami praktikus öltözéket választottam, mert tegnap esett, így egy fél magas sarkú és szárú cipőt vettem fel. Egy fekete csőnadrágot amire felakaszthattam a láncaimat, egy világoskék mell alatti topot ami hátul kereszt pántosan volt összekötve. A dzsekimet és végül egy világoskék sapimat választottam. Reggel pedig úgy döntöttem, hogy a hajamat leengedem. Ránéztem az órára, ami éppen, hogy elhagyta a 9est, de ennek ellenére szép lassan elindultam. Már 10et is üthetett az óra mire a Trévi kúttal szemben lévő kávézóba beültem. A teraszon foglaltam helyet szemben a Trévi kútnak
- Hozhatok valami frissítőt hölgyem? – jött oda hozzám egy csinos pincérnő.
~ Mért is ne! ~ - Egy kávét és egy szénsavmentes ásványvizet kérek. – szorgosan jegyzetelt a pincérnő, de mind hiába, mert rá néztem az aktuális ital kínálatra és megváltoztattam a döntésemet. – Ne haragudjon, de még se ezt kérem. – nagy firkálással húzta le a rendelésemet, majd rám nézett és hatalmas mosollyal kérdezte.
- Hanem mit szeretne?
- Egy gránátalmás limonádét, sok gyümölccsel.
- Ajánlhatok hozzá desszertet? Az opera nevezetű süteményünk nagyon finom hozzá vagy épp a vendégek mostani kedvenc süteménye az ördög & angyal tekercs.
- Az ördög & angyal tekercs jól hangzik, abból kérek 1et.
- Igenis máris hozom. – És így is lett alig pár percen belül megérkezett a rendelésem. Szép lassan elkezdtem elfogyasztani az ételt és italt, de végig figyeltem hátha megjelenik, de hiába sehol semmi. Egy hatalmas kongás hallatszódót a közeli templomból.
~ 11 óra elérkezett a megbeszélt idő~ Kifizettem a számlámat meg ittam a maradék folyadékot majd távoztam. Oda sétáltam a kúthoz és leültem a szélére és vártam. Egy kis idő múlva egy csapat gyerek jelent meg érmékkel a kezükben.
~ Biztos kívánni jöttek. Talán nekem se ártana kívánnom valamit~ Elő vettem a zsebemből egy érmét behunytam a szemem és hátra dobtam. ~ Azt kívánom, hogy teljesüljön a bosszúm és találkozhasak Sasukéval~ Hallottam, ahogy a gyerekek elszaladtak és elkergették a madarakat. Eközben kinyitottam a szememet és éreztem Sasuke jelenlétét, azonnal odafordítottam a fejemet és elkezdtem keresgélni a szemmel, de sehol nem láttam senkit, vagyis csak ezt a lányt, aki most is előttem áll és várja a válaszomat, amire nem tudok válaszolni.

A harangok elhallgattak, és... Robbanás rázta meg a teret. Szinte azonnal a kávézó felé kapom a tekintetem, ahonnan a robbanás hangja jött. Azt még érzékelem, hogy a lány is felpattan, de utána a motorok hangja elfed szinte minden más hangot.
~Ennyit a zökkenőmentes nyaralásról...~ Fut át rajtam a gondolat, és ismét a lány felé fordulok, de már hűlt helye. Annyi már biztos, hogy nem igazán foglalkozik velem. Kirobban a harc, és a békés polgárok azonnal futni kezdenek.
~Nekem is ezt kellene~ fogalmazódik meg bennem, és a pár másodperces tétlenségem után arra kezdek el futni, amerre a tömeg visz. Fogalmam sincs, már hogy merre megyek. Az útvonalat sem próbálom fejben tartani, csak le akarok lépni a harctérről, amilyen gyorsan lehet. Mindenki fejvesztve menekül, amit azért megértek, hisz egy ilyen összecsapás egy kívülállónak elég félelmetes lehet. Nekem sincs kedvem belefolyni, főleg, ha azt nézzük nem munka miatt jöttem ide. Azzal is tisztában vagyok, hogy ha nem akarok összetűzést a harcoló felek egyikével sem, el kell rejtőznöm a tömegben. Ennyi emberre egyszerre kivetni az illúziót nem is kicsit haladja meg a képességeim, ezért csak futok, amerre a tömeg is. Habár nem igazán figyelem a környezetem mégis észreveszem azt az anya-gyerek párost, akik az egyik ház mellett álltak meg. Tőlük nem messze is harc folyik, de az anya nem tud menekülni, mert egy elég nagy törmelékdarab landolt rajta. Kiválva a tömegből odasietek hozzájuk, és megemelve a törmeléket amennyire csak tudom várom, hogy a kisgyerek segítsen az anyjának kimászni alóla. Az anyának első ránézésre szerencsére semmi baja, így feláll és karon fogja a gyereket.
-Grazie- köszöni meg, majd mond még valamit egy templomról, de ez már a csata zajába fullad. A gyereket maga után rángatva gyors léptekkel halad, és úgy tűnik, hogy tud egy helyet, hát a nyomukba szegődök. Ahogy nézem a tömeg nagy része is ugyanarra tart, mint mi, hát remélem, hogy szerencsénk lesz. Nem is olyan soká megpillantok egy templomot, mely csodával határos módon sértetlen. Annyi időm nincs, hogy meg is csodálhassam, mert a tömeg magával sorod és mielőtt észreveszem már bent is vagyok a templomban. Odabent sincs sok időm nézelődni, csak annyit sikerül felfognom a környezetemből, hogy rajtam kívül még elég sokan ide menekültek. A következő pillanatban már azt érzem, hogy valaki a ruhám rángatja, hát arra tekintek, és egy kisgyerek csodálkozó pillantásával találom szembe magam.
~Ha nem mondja mit szeretne nem értem...~ Fut át rajtam a gondolat egy perces bámulás után, majd hirtelen kapcsolok. ~A szemem!
Gyorsan mosolyt varázsolok az arcomra, és összeborzolom a haját egy kissé, mire elszalad és egy csapat társával tér vissza, akik azonnal körbe állnak, így egyetlen menekülési utat sem hagyva. Egyszerre halmoznak el a kérdéseikkel, és én nem is tudom kivenni, hogy mit akarnak mondani. Szerencsére nem is kell sokáig hallgatnom őket, mert nem sokkal a csődület megjelenése után a lány, akivel a téren is találkoztam elzavarja a gyerekeket, és elém állva felém nyújtja a kezét.
-Ciaossu Kira- vágja a fejemhez, mire én elfogadom kezét, és én is bemutatkozok.
-Mana vagyok. Örvendek- próbálok mosolyt varázsolni az arcomra, de valamiért az az érzésem, hogy ezzel most valami nagyon kellemetlenbe rángattam bele magam.

Egy hatalmas robbanást hallunk a kávézó felől. Én felállok és a nadrágomon lévő láncaimhoz nyúlok nem hiába. Míg a velem szemben lévő lány összerezzen az ijedségtől, látszik még nincs hozzá szokva az ilyen helyzetekhez. Ahogy a többi ember se a téren. Még nagyobb felfordulást kelt a téren megjelenő motorosok száma. Ha az ember kicsit jobban megfigyeli őket, akkor láthatja, hogy két külön csoport közt folyik a harc, mert az egyik fele fehér egyenruhát, míg a másik fele fekete egyenruhát visel.
~ Vajon maffiózók vagy csak egyszerű huligánok?~ Odasétálok az egyik hullához, hogy megnézem a kezét. A középső ujján egy A szintű gyűrű helyezkedik el. ~Úgy látszik, hogy most nem játszadozhatok. De, hogy ne üres kézzel menjek el, ezt elviszem. ~ Leszedem a tagról a gyűrűjét és zsebre vágom.* A robbanások egyre közelebb csapódnak le. Ehhez még hozzá jön a motorok felrobbanása és a szanaszét fröcskölő emberi vér is. A törmelékek szanaszét repülnek az égen és az emberek rohannak biztonságos helyet keresni.
- Azt hiszem ideje, hogy én is meghúzzam magam. – a láncot lecsatolom a nadrágomról, ráerősítem a kést, majd feldobom a fel lettem lévő erkélyre.  Egy könnyed mozdulattal felhúzom magam. Egészen a tetőig megyek ezzel a módszerrel.
- Azt hiszem, itt nem vesz észre senki és nem is háborgatnak. – leülök a tető szélére is figyelem az eseményeket. Hirtelen a hideg is kiráz. ~ Ugyan ezt az aurát szoktam érezni Ren mellet is. Kétség kívül, hogy ő is itt van valahol.~ Felkellek és a tetőkőn ugrálva követem a titokzatos aurához tartozó személyt. Egy templomhoz vezet, amit meg kell hagyni gyönyörűségesen szép és méltóság teljes. Lenézek és látom, ahogy az emberek összegyűlnek menedéket keresve isten házában. Az egyik tömegben egy ismerős arcot látok.
~ Ez a kutas csaj. Talán találhatok valami összefüggést közte és az állítólagos pasim közt~ Leugrok a tetőről egyenest a tömegbe. Ott hamar elvegyülök és csendben követem az ”áldozatomat”.
De valaki gyorsabban lecsapott rá. Egy kisfiú és miután rájött, hogy nem ”harap” hívta a barátait és körbe vették.
~Vajon kisegítsem a gyerekek karmai közül? ~  Oda megyek, lehajolok a gyerekekhez, egy füttyszóval felhívom magamra a figyelmüket. – Gyerekek! Ha jól viselkedtek, akkor később játszok veletek és mutatok egy nagyon érdekes trükköt. *pár pillanatra meggyújtom az elszántságlángomat, mint előleget a trükkből*Izgatottan és boldogan, de legfőképp elég gyorsan eltűntek a gyerekek játszani. Felállok és kinyújtom a kezemet az ”áldozatom” felé.
- Ciaossu Kira! ~ Gondolom, jobb ha én köszönök elsőnek, főleg, hogy megbámultam.~
- Mana vagyok. Örvendek. – Egy gyenge mosolyt vett rám, amitől őszintén inkább undornak érzem mintsem kedves gesztusnak, de legalább megpróbálta.
~ Eddig oké, hogy köszöntem, de most, hogyan derítsem ki amit tudni akarok?~