Tükörjég, vagy sziklaomlás, netán jéghegy?

Hozzászólások száma : 12 Join date : 2013. Feb. 05.

Jó estét, kedves Rikala. Ha kilépsz, a kabinod ajtaján és felcsatangolsz a folyosón, szembetűnhet, hogy felettébb hideg van és én nem szeretném, hogy megfázz. Kabinodban, találsz egy divatos szőrmebundát, mely megvéd a fagyos viszontagságoktól. És hogy miért van ilyen hideg? Hát nem emlékszel? Pedig te jelentkeztél a Grönlandi expedícióra, melyet Dr. Iceberg vezet. Megjegyezném, hogy ő is a hazádból érkezett és bár igazi neve ismeretlen, igen finom úriember, csakúgy mint én. Te ráadásul abban a kitüntetésben részesülsz, hogy az asszisztense lehetsz egy olyan küldetésben, melyet én rendeltem el. Very Happy

Szóval irány Grönland és már jó ideje úton vagytok. Útközben a hajósok elejtenek pár védett állatot, de hát ilyen az élet... Az most a fontos, hogy megismerkedj Dr. Iceberggel, akit majd neked kell ki játszanod, mert én lusta vagyok hozzá. ^^ Azért további információkért keress meg. A hajó nem luxushajó, de van minden amire szükséged van, így biztos nem lesz hiányod semmiben. Kettőtökön kívül, néhány matróz, illetve a kapitány tartózkodik csak a hajón. Grönlandon vár titeket a tudós másik két asszisztense. Az egyiket én küldtem, a másikat nem, illetve előfordulhat, hogy hazudok. ^^ Kérlek, ismertesd a hajóutadat, mely Angliából indult és Grönlandon köt ki. A postod lehet rövid, ez engem sosem zavar, csak ne legyen unalmas. Mert ha unalmas lesz, lehet, hogy máskor nem kapsz méregdrága bundát hasonló eseményekre. Smile

Üdvözlettel,

Byakuran

Visszatér hozzám az eszméletem. Pedig nem esne nehezemre visszamászni még az álmok színes és változékony világába. Ágyam, mely jótékony melegen és puhán körülölel, ütemesen ringatózik alattam. Rögtön el is kereszteltem bölcsőnek. Lassan kezdem megszokni ezt a folyamatos ringást. Már a gyomrom sem akar kifordulni a helyéről és a járás sem okoz olyan nehézségeket, mint eleinte. Kedvetlenül kikelek a bölcsőből és sietve magamra kapkodom a ruháimat. Ugyan működik a fűtés, de nem viszik túlzásba a dolgot. Nem panaszkodom, nincs miért. Végtére is nem kell megfagyástól tartanom. A változékony és hűvös időjáráshoz már úgyis volt szerencsém hozzászokni Angliában. Itt egyszerűen csak hidegebb van. Viseletemmel sem lógok ki az enteriőrből: zokni, nadrág, hosszú ujjú póló, pulcsi, persze mind meleg. Ezeket kiegészíti, egy belül szőrös bakancs. Semmi fölösleges flanc, éljen a kényelem és a praktikusság. Egyetlen szokatlan ruhadarabom egy szőrme bunda. Ezt sem magam választottam, feltehetőleg új munkaadómnak köszönhetem. Állítólag elég divatos darab, de engem jobban izgat az a tulajdonsága, hogy legalább jó meleg. Sapkát húzok a fejemre és felsétálok a fedélzetre. Hideg szél fúj, zsebre vágom a kezeimet. Még mindig sötét van, noha már elhagytuk a hajnalt. Sétálok, nézelődöm. A matrózok sürgölődnek, teszik a dolguk, vagy a nem dolguk. Ugyan 1-2 napja már a hajón vagyok, Dr. Iceberg-gel még nem sikerült találkoznom. Úgy hallottam, hogy magára zárta a kabinajtót, ő sem bírja túlzottan jól a hajóutakat. Tudósember, érzékeny gyomorral. Ettől függetlenül ma kísérletet teszek a megismerésére. Elvégre mégis csak az ő asszisztenseként kerültem erre a helyre. Visszafelé indulok a lépcsőhöz, elsétálok pár fókavadász matróz mellett. Jól szórakoznak. Én azon gondolkodom, hogy talán fejbe kéne rúgni őket. Az állatokra érzékeny vagyok. Végül legyűröm késztetésemet, még azt is, hogy valami csípőset beszóljak nekik. Visszafogott, jó kislány látszatát kéne keltenem, de magam is kétlem, hogy sokáig menni fog. Egyik kedvenc könyvem, egy kiválasztott mondatát idézgetem fel újra és ismételten: „Némelykor kérdezd meg magadtól: muszáj most megbotránkoznom? Az esetek zömében nem muszáj.” (©Vavyan Fable)
Így hát hidegre teszem a forrófejűségemet. Megválok sapkától-kabáttól és a doki szobája felé vitetem magam a lábaimmal. Kopogok, bentről csend fogad. Várok. Még mindig várok és ezt ismétlem. Újabb kopogást engedek meg, most hangosabban. Kiszüremlik némi mocorgás, majd résnyire nyílik előttem a kabin ajtaja. Egy vitathatatlanul japán férfi néz ki rajta.
- Hajime mashite. Watashi wa Himekami Rikala desu.* Engem jelöltek ki asszisztenséül. – hajolok meg előtte. Érzem magamon a tekintetét, bár azt nem tudnám eldönteni, hogy vajh mi is a véleménye. Aztán hallom, ahogy becsukódik az ajtó. Felegyenesedek. Hmm, azt hiszem nem kedvel. Ekkor ismételten kinyílik az ajtó, ezúttal szélesebbre.
- Jöjjön be, Himekami-san. – mondja anyanyelvemen. Így minden bizonnyal kényelmesebb lesz. Belépek és körülnézek.
- Elnézést a zavarásért - A szoba nem sokban különbözik az enyémtől. Csupán itt nagyobb a rendetlenség, ahogy az egy tudósembertől el is várható. Papírok mindenfelé. Aisu doki – igen, ezt a becenevet adtam neki – némileg magasabb a japán átlagnál és első ránézésre elég összeszedett, precíz és szigorú benyomást kelt. Már sejtem egy ideje, hogy nem lesz egyszerű a keze alatt dolgozni. Éljenek a kihívások! Bár így hirtelen ez eléggé elhamarkodott gondolatnak tűnhet. Hellyel kínál, amint találok, foglalok is. Nem izgatja különösebben az enyhe rendetlenség, ami körül veszi. Látom már, hogy asszisztensként én leszek a takarítónő is. Rögtön felkelti az érdeklődésemet, enyhén szólva is kérdőjelekbe burkolózik. Az összes információ, amit sikerül megtudnom, hogy Aisu doki szakterülete a biológia és a munkánk valami fantasztikus felfedezésről szól. Többet nem. Ennek ellenére, ha a személyiségéből indulunk ki, akkor nem lesz nehéz összedolgoznom vele. Kedvenc vesszőparipám, a jó modor és illem, alapkövei a jellemének. Máris szívesebben vagyok futrinka és takarító nő. Mert hogy tudományos tekintetben nem fogja a tudásomnak hasznát venni, az is biztos. Én megragadtam az általános tudásnál.
- Csak türelem, Himekami-san. Mindent idejében meg fog tudni, amit kell. – kapom ismételten a választ, egy fegyelmezett mosollyal a szája szegletében.
- Hai, sensei. – felállok, érzem eddig tartott, a bemutatkozó beszélgetés. Kikísér az ajtóig, a küszöbről még visszafordulok és mélyen meghajolok. – Yoroshiku onegaishimasu!* – a doki csak bólint és becsukja mögöttem az ajtót. Kíváncsi természetem nem fog nyugton hagyni az egész küldetés alatt, ezt már most tudom. Túl sok mindent nem tudok. Amivel általában nincs is bajom, de most még annyit sem tudok, mint máskor.

Az elkövetkező napok, csendes békességben telnek. Sikerül megállnom, hogy ne rugdossam le a a hajóról, az állatvilág megsemmisítésén fáradozó matrózokat. Nekik köszönhetően sűrűn ápolva van a kondim, feszültség levezetés végett. Minden egyes nap meglátogatom Aisu dokit. Hol beenged, hol nem. Mikor beenged, akkor többnyire takarítok, amíg olvas, vagy írkál valamit, esetleg futrinkázom neki valamiért, ami nincs a szobájában és el nem tudom képzelni, hogy mégis mire fogja használni. Amikor teljesen magára zárja az ajtót, olyankor csupán a küszöbét tisztelem meg az esedékes ételadagjával. Csöndes monotonitás az út. Én meg unatkozom. Egészen addig, amíg a matrózok be nem jelentik, hogy szárazföld a láthatáron. Nem sokára kikötünk. Kíváncsi vagyok, vajon igaz-e az, hogy ennyi hajón töltött idő után, a szilárd talajon való járás fog gondot okozni. Ha igen, az mindenképpen vicces élmény lesz, azt hiszem. Összepakolom kevéske holmimat, és felöltözöm rendesbe, hogy a dokihoz átballagva, szólhassak neki a fejleményről. Kopogok az ajtón, nem válaszol.
- Sensei! Pár órán belül megérkezünk a célállomásra. Kérem készüljön a kikötésre. – mondom jól hallhatóan az ajtónak, majd távozom. Bár némileg kételkedem a hallásában, időnként nagyon el tud merülni munkájában. Pontosabban azt hiszem, hogy abban. Az út maradék részét a kabinomban töltöm. Fekszem a hátamon és bámulom a plafont. Örülni fogok, ha már nem kell végre ezen a bárkán raboskodnom. Elmerülök gondolataimban, és csak arra kapom fel a fejemet, hogy döccen a hajó. Azonnal felpattanok és sietek a fedélzetre, ahol örömteli hír vár: kikötöttünk.

Hajime mashite. => Többféle képpen is fordítják, ez egy távolságtartó és nagyon tiszteletteljes formája az üdvözlésnek. Fordíthatő "örülök, hogy megismerhettem"-nek is.
Watashi wa Himekami Rikala desu. => Egyszerű bemutatkozás.
Yoroshiku onegaishimasu! => Nincs egyértelmű magyar megfelelője, általában "gondoskodjom rólam"-nak, vagy "önre bízom magam"-nak szokták fordítani.

Hozzászólások száma : 12 Join date : 2013. Feb. 05.

Szándékosan nem adtam túl izgalmas alapot, de te azért meglehetősen jól álltad a sarat. Sikeresen kiköttök és két másik asszisztens, munkatárs, nevezd ahogy akarod, fogad titeket. Az egyiket Carl Bourne-nek hívják, állítása szerint mérnök és a NASA-nak dolgozott valamikor. Elég laza, de gyakran elkomolyodik, láthatóan sok minden mardossa belülről. Elég fiatal, mosolya viszont inkább felületes, mint őszinte. A másik fickó dán származású, a neve Lars Møller és állítása szerint űrlények után kutat. Ő elég testes, jó kedélyű, látszik hogy nem veti meg a kényelmet. Amikor meglát azonnal kacsint és kézcsókot ad, várhatóan többször is bepróbálkozik, hiszen később kiderül hogy az expedíciót csak három nappal később ejtitek meg.

Az dokkokat elhagyva kocsiba ültök és egy kis népességű helység felé veszitek az irányt. A neve nem számít, mert csak Lars tudja kimondani meg én. Én mindent kitudok mondani, csak nem akarok. ^^ Apartmanokban szálltok meg, melyekben megtalálható minden szükséges szolgáltatás, bár luxusnak azért nem mondhatóak. Lars és Carl külön szállnak meg, te Dr. Iceberggel vagy összezárva, aki rád hagyja a bevásárlást, miközben épp dolgozik. A dolog akkor válik érdekessé mikor épp nincs mit beszerezni, ugyanis különféle műszerek kerülnek elő és a te feladatod, hogy tudós barátunk táskáiból előhalássz egy szükséges dokumentumot, vagy szerkezetet. Ezek az iratok gyakran foglalkoznak űrlényekkel, nem ismert technológiával és különféle űrhajókkal. Iceberg gyakran vizsgál meg sejtmintákat és egy ízben előkerül egy kis türkizkék kristálydarab, amely szokatlanul fénylik. Ezt nem te veszed elő, hanem Iceberg tartja egy kis, lezárt ládikában, amihez csak neki van kulcsa. A doki még azt is elárulja, hogy a kristály valamiféle energiaforrásként működik.

A napokban többször tér be hozzátok a két másik fickó, hogy megtárgyaljanak valamit a dokival, láthatóan földönkívüli technológiával és a különös kristállyal kapcsolatban. Talán megütheti a füledet, hogy a dologgal kapcsolatban igen tetemes összegek is elhangzanak. A harmadik napon, reggel, Iceberg átad egy listát, hogy mit készíts össze az útra, majd elviharzik és kicsivel később Carl toppan be az apartmanba, aki egy izgalmas döntés elé állít. E párbeszéd miatt keress meg engem, postod a döntéseddel fog zárulni. Ha kérdésed van, vagy kívánságod, akkor tudod hol találsz. Smile

Nem tétovázom, azonnal megyek Aisu dokihoz, és addig zörgetek az ajtón, amíg végre meg nem hallom bentről a mocorgást. Kiles az ajtó résén keresztül. Látom a tekintetén, hogy kifejezetten idegesítőnek tartja a kitartásomat, de végtére ez volt az egyik indok, amiért megkaptam ezt a munkát. A doki mellé kell is, mert szereti figyelmen kívül hagyni a környezetét.
- Megérkeztünk, sensei. – csak bólint, hogy tudomásul vette, de látom a szemén, hogy a korábbi szavaimat valóban csupán az ajtó kapta meg. Amíg rá várok, felkapom nem túl nagy csomagom. Bár nem rohanok, még csak nem is sietek, de jó pár percnek el kell telnie, mire végre feltárul az ajtó, mögötte 2 divatmániás nőnek is túl sok csomag. Azt hiszem, ezen nem is kéne meglepődnöm. Magamhoz veszem az egyik bőröndöt és elindulok fölfelé.
- A többiért majd küldetek, amint a fedélzetre érünk – mondom kimérten. Természetesen a dokival folyamatosan japánul beszélek, sokkal kényelmesebb így, és úgy vélem, hogy nem csak nekem. Aisu nem ad hangot ellenvetésnek, így azt hiszem, ez rendben lesz így. Miután kiadtam az utasításokat a matrózoknak, leszálláshoz készülődünk. Természetesen előre engedem a profot. A palló végén két ismeretlen alakot látok, gondolom ők a fogadó bizottság. Nem vonok le messzemenő következtetéseket róluk, ahhoz még túl messze vannak. Az egyik magas és vékony, a másik pont az ellentettje. Ebbe beleszámoltam a több rend ruhát is. Férfiak, ez lesír róluk, még ilyen távolságból is, hiába vannak eszkimónak öltözve. Ahogy közelebb érünk, jobban is szemügyre veszem őket. A magasabbikkal kapcsolatban tévedtem, nem vékony, inkább átlagos. Viszont fiatal és jóképűnek mondható. Az alacsonyabbik középkorú lehet, nem nevezném éppen szívdöglesztőnek, sőt. Az a tipikus kényelmes fajta, akinek igen magasan helyezkedik el az ego-ja. Ez utóbbi következtetést a reakcióból vonom le, amit felém intéz, mikor meglát. Rám kacsint, hogy vinné el a hóhér.
- Jó napot kívánok, Carl Bourne vagyok, ő pedig itt Lars Møller. Mi fogunk doktor Icebergnek segédkezni a munkában – veszi magához a szót a fiatalabbik, angolul persze. Kedvem támad eljátszani, hogy csak az anyanyelvemen értek, amihez Aisu doki is hozzásegít, mert ő mutat be.
- Jó napot. Amint már sejtik, én vagyok doktor Iceberg. A hölgy az asszisztensem, Himekami Rikala-san. – mutat egyúttal rám, én pedig enyhén meghajlok feléjük. Mielőtt megszólalhatnék, a Lars nevű elkapja a kezemet és elveszi tőlem a csomagomat, hogy egyúttal kezet csókolhasson. Kezdődik a játék, mosolygok magamban.
- Na de kérem, mégis mit csinál? Azonnal adja azt vissza! – hadarom felháborodottan és persze: japánul. Ezzel egy időben rántom ki kezem a szinte tapadókorongos másikéból és nyúlok a csomag után. A két pasi meglepetten néz rám, a kellemetlenebbik talán meg is bántódott kicsit. Nem baj, hozom a japán formulát, ott nem szokás az ilyesmi és véremhez hűen nem is díjazom. A prof nem buktat le, bár magam sem tudom milyen elhatározásból teszi. Lehet, hogy csak szimplán van humorérzéke, de az sincs kizárva, hogy nem érdeklik a megmozdulásaim, amíg nem hátráltatják a feladatot. Mindegy is.
- Ne haragudjon, Mr. Møller, nálunk nem megszokott a fizikai kontaktus. – rendezi le ennyivel. Most akkor cinkos, vagy nem cinkos az öreg? A fene sem érti. Bár lehet, hogy csak szimplán elsiklott olyan apróságok felett, hogy valójában tudok angolul. Nem mintha előtte használtam volna, de mivel ő vett fel, elvileg tudnia kéne róla. Soha nem fogom teljesen megérteni a tudósok gondolkozási módját.
Végül lenyugodnak a kedélyek és a segítségükkel a kocsiba pakoljuk a holmikat. A Carl nevű helyezkedik el a kormánynál, én pedig úgy intézem, hogy a dokival hátra üljek. Biztos, ami biztos, nem akarok a tolakodó mellé ülni. Egész úton nem szólalok meg, csupán hallgatom őket. A prof sem sűrűn szólal meg, beszél helyette a másik kettő. Carl, elmeséli, hogy régebben a NASA-nál dolgozott, mérnök. Sokat mosolyog, de ez inkább amolyan „ügyfeleknek fenntartott mosoly” az érzésem szerint. Lars űrlényekről mesél, meg hogy őket kutatja. Szóval erről van szó. A „kis zöld lényekről”. Csipegetem az információ morzsákat, mint egy serény kis madár. Kiderül az is, hogy 3 napot fogunk itt eltölteni, mielőtt a kutatás helyszínére mennénk. Fanyalgok a híren, de nem mutatom. Bámulok kifelé az ablakon. Kocsikázunk egy darabig, mire megérkezünk újdonsült szálláshelyeinkre. Örömömre szolgál a felismerés, hogy én Aisu-val kerültem egy apartmanba. Tiszta szerencse, hogy a másik kettő korábban érkezett nálunk, és az sem hátrány, hogy személyi asszisztensként a doki mellett kell lennem. Egy szóval bízhatok abban, hogy megmaradok házvezetőnőnek, és élvezhetem a nyugalmat. A két férfi segít bepakolni a holminkat az épületbe. Lars enyhén szólva is nagyobb lelkesedéssel kap kevéske csomagom után, mint helyénvaló volna. Egyre biztosabban érzem, hogy lesz vele problémám bőven.
A doki utasításai szerint kipakolom a holmikat, amiket kér. Minden a helyére kerül lassacskán, ő pedig máris belemerül a kutatásába. Én elmegyek vásárolni. Kézzel-lábbal mutogatva kérem el a kocsit, és utasítom vissza a segítési szándékot. Ez legalább mulattat. Ételeket veszek, meg azt az egy-két dolgot szerzem be, amit Aisu kért tőlem. Az üzletekben nem töröm magam mutogatással, kényelmesebb az angol. Az elkövetkezendő 3 nap viszonylagos nyugalomban telik. Elvégzem bejárónői feladataimat, sokszor a két férfi jelenlétében. Rendszeres látogatók a szállásunkon. Megbeszéléseket tartanak a dokival, s mint egyetlen nő, rám ruházták a főzés feladatait is. Én látok el mindenkit. Tipikus japán háziasszonynak érzem magam. Remélem, a munka további részén lelek némi izgalmat is, mert ez eddig nem igazán vette igénybe a képességeimet. Unatkozom is valamelyest. A megbeszélések angolul zajlanak, közben én szolgálom ki őket teával, étellel, ezzel-azzal. Elég sok információ morzsához sikerül így jutnom, heves udvarlóm egyáltalán nem tétovázik bármiről is beszélni a jelenlétemben, mivel úgy gondolja, hogy úgysem értem. Carl, már más tészta. Erős a gyanúm, hogy őt nem lehet olyan könnyen átverni. Az eddigi megfigyeléseim szerint ő jóval óvatosabban beszél előttem. A doki viszont nem zavartatja magát, ő magunk között is viszonylag sok információt közöl velem, mint segédjével. Ennek köszönhetően egyre erősebben él bennem a gyanú az irányban, hogy miért is jöttünk mi ide a világ végére. Bár először azt hittem, hogy teljes képtelenség és marhaság, hogy ezzel foglalkoznának, nem értettem, hogy miért vettem komolyan a gondolatot, de mostanában már mind sűrűbben veszem elő újra, felülbírálásra. Valami mulatságos oknál fogva a híres 51-es körzet jut eszembe, noha meglehet, hogy hasonlatos helyre visz minket a kutatás. A nagy pénzek, szövetminták és az a furcsa kristály, na meg ne feledkezzünk meg az ellenszenves űrlénykutatóról sem. A különös dokumentumokról és kütyükről, tervrajzokról, képekről nem is beszélve. Lassan haladunk, de teljesedik a puzzle.
S végre elérkezik a várva-várt harmadik nap is. A doki szokatlanul izgatottan viselkedik, noha én ezt betudom az utazás közeledtének. Ez a megfigyelésem arra alapozom, hogy ugyan nem szokásom későn kelni, de a doki hajnalok hajnalán ver ki az ágyból, listát nyom a kezembe, aztán felszívódik. Mindezt olyan sebességgel teszi, hogy még azt sincs időm felfogni milyen nap van, esetleg fiú vagyok, avagy leány. Kómásan meredek magam elé az üres szobában és próbálom összeszedni az eszemet. Kimászok fekvőhelyemről és elbotorkálok a konyháig. Különösebb képpen nem öltöztem fel, egy comb középig érő, hálóingnek használt póló a viseletem. Felteszek főni egy jó adag kávét. Ekkor szólal meg a csengő. Elbotorkálok az ajtóig és kinyitom. Csak ekkor döbbenek rá, hogy talán nem volt jó ötlet ilyen alulöltözötten, de mivel Carl áll az ajtóban, végül nem zavartatom magam.
- Ohayou. – mondom álmosan, majd otthagyom a nyitott ajtóban, hogy jöjjön be.
- Jó reggelt! Itt találom a professzort?
- Nem, elviharzott valamerre. - felelek álmosságból fakadóan reflexből - Kér kávét? – természetesen mindezt japánul, miközben visszahelyezem székhelyemet a konyhába.
- Nem köszönöm – hallok némi bizonytalanságot a hangjából. A válaszra csupán bólintok, bár ő ezt nem láthatja. Kiszolgálom magam kávéval, majd visszamegyek a szobámba, hogy magamra vegyek némi elemi ruhadarabot és egy nadrágot. Farmert, mert az akadt a kezembe. Cigit veszek kézbe és a bögrémmel kísérten kimegyek a teraszra. Útközben felmutatom a cigimet vendégünknek és intek neki, hogy legyen oly tüneményes velem jönni, mert a lakásban nem gyújtok rá. Vendégem elmosolyodik, majd egy szó nélkül követ. Várakozás teljesen néz rám, míg én csak rágyújtok és kortyolok a kávéból. Nézünk egymásra. Komolyan azon gondolkodom, hogy vajon kell e nekem ez a színjáték. Minden bizonnyal akar tőlem valamit, különben valószínűleg már elment volna. Felsóhajtok.
- Nos, azt hiszem maga előtt már úgyis lebuktam, szóval… miben segíthetek? - kérdezem gyakorlott angolsággal.
- Egész kitartó volt. – jegyzi meg - Lenne egy terv. - mondja pár másodperc hatásszünet után.
- Hát tudja, könnyebb egy kéretlen udvarlót távol tartani magamtól, ha az elhiszi, hogy egy konzervatív japán lány vagyok, akivel nem beszél közös nyelvet - mondom egyszerűen. - Terv? Mire gondol? - nézek rá kérdően.
- Azt hiszem, némiképp alábecsüli dán barátunkat. - mosolyodik el ismét Carl. - A tervnek az lenne a lényege, hogy sok pénzt szerzünk egy kis kavics kölcsönvételével.
- Lehetséges, de mindenképpen könnyebb így egyelőre... emellett felettébb szórakoztató is - mosolygok vissza - És ebben az én segítségemre számít?
- Úgy gondolom, ön rendelkezik a legjobb esélyekkel, hogy megszerezze azt, amire szükségünk van. Én eközben megszervezném a kiutat.
- És mennyi lenne az a sok pénz? - kérdezem nyugodtan. Éljen a maffia. Pénz beszél, kutya ugat.
- Milliós nagyságrendű. Ön tudja mi az a kristály?
- Valamiféle energiaforrás, meg beazonosíthatatlan anyag. Részletek?
- A kristályról, vagy a feladatról?
- Utóbbi. Nem értek a kövekhez, különösebb képpen nem is érdekelnek. A nagynyomás alá helyezett szén is csak az értéke miatt érdekes. – csak én vagyok a hülye, vagy tényleg gyanús, hogy ilyen könnyen keresett meg ismeretlenül? Nem bízom benne, de egyre inkább kezd olyan érzésem lenni, hogy most már lassan túl sok mindent tudok meg ahhoz, hogy visszautasíthassam. Mindenesetre, ha átver, megölöm…
- Az a kristály valamilyen reakciót idéz elő a levegőben, ezáltal energiát hoz létre. Többet mi sem tudunk, de az a kristály lehet a végtelen energia kulcsa. Ha ön meg tudja szerezni a kristályt, leléphetünk innen és meggazdagodhatunk.
- Ez nagyon szépen hangzik, DE... Mi a terv a kijutást illetően? És nem utolsó sorban mi a garancia rá, hogy nem csak addig van rám szükség, amíg meglesz a kavics, aztán itt hagy, mint patkány a mérget?
- Tudok szerezni hajót és van némi protekcióm azoknál, akik fizetnének önnek, ahelyett, hogy eltávolítanák az élők sorából, vagy egyáltalán nem foglalkoznának a dologgal. Hogy mi a garancia? - néz fel az égre Carl. - Nincs rá garancia... de ez az egyetlen lehetősége mindkettőnknek. Biztos megfordult már a fejében, hogy mi lenne, ha egyedül lopná el a kristályt. Nem jó ötlet. Sokan üldöznék, és végül meghalna. - Felnevetek. Tényleg ennyire hülyének látszom? Nyitva kell tartanom a szemeimet.
- Na látja, ebben téved. Nem gondoltam rá. Lehet, hogy nem látszik, de nem ejtettek a fejemre. - sok oka van annak, hogy nem, de ezeket nem kötöm az orrára. Elég, ha én tudom. - Legyen. Tegyük fel, hogy hiszek magának. – persze csak tegyük fel.
Carl nem lepődik meg, még csak el se mosolyodik.
- Az expedíció holnap lenne, addig meg kell szereznie a kristályt. - mondja, azzal átnyújt egy telefont. - Hívja fel ezt a számot, ha megszerezte. - mutat rá, azzal elindul a kijárat felé, a telefont otthagyva a korláton.

Hozzászólások száma : 12 Join date : 2013. Feb. 05.

Bravó! De legyen ennyi elég a dicséretből, mert fáradt vagyok. :)A mostani kör nem lesz túl nehéz, bár az időd vészesen kevés. Már nincs egészen egy napod, hogy megszerezd a kristályt, amihez csak a dokinak van kulcsa. Persze elcsórhatod magát a dobozkát is, nem nehéz, csak fémből van és elég masszív. A kulcs egyébként a doki pénztárcájában található, melyet a kabátja zsebében tart. Pechedre itt hűvös az idő és a doki aki minap ki-be járkál, lusta levenni a kabátját, így ha megakarod szerezni a kulcsot, valószínűleg le kell varázsolnod a ruhadarabot. A doki mellesleg több dolgot is csinál, rendezi az útvonalat, konzultál Carl-al és Lars-al, autót kölcsönöz, beszerez pár szükséges segédeszközt, némi kémiai felszerelést, papírt, ( a nálad levő listán főként a túléléshez szükséges dolgok szerepelnek ) és lázasan rendezgeti a jegyzeteit. Ebben persze pozitívum, hogy nem rója fel, ha nem csinálsz semmit. Még. Very Happy

Hogy, hogyan szerzed meg, vagy éppen nem szerzed meg a kristályt, rád bízom. A telefonon kapsz egy üzenetet, amiben az "Nincs alvás." mondat szerepel. Postod ott érjen véget, hogy délután hat-fele betoppan a három jómadár és arra készülnek, hogy megbeszéljék az útitervet, ezúttal téged is bevéve.

» Tükörjég, vagy sziklaomlás?