Az ellopott aktatáska története - London

Egy sötét sikátorban üllők a koszban és az izzadságban, kimerülten.
~ A rendőrség ezért a szépségért üldöz. *ránézek a kezemben lévő szív alakú, ezüst foglalatú kékkőre* Egy hónappal ezelőtt gondolni se mertem volna, hogy itt fogok kikötni, mikor megkaptam a megbízást. Egy levelet kaptam, amiben egy repülő jegy és három mondat volt. "Egy nyakláncot kéne ellopni Londonban. Ha kell, a munka használd fel a jegyet! A jutalmad nem marad el." Gondoltam egy próbát megér. Megbeszéltem Sasukéval, hogy ezt egyedül végzem el, mert muszáj fejlődnöm. Egy hét múlva felszálltam a Narita reptéren levő járatra ahol első osztályra volt lefoglalva a helyem. Az út hosszúnak ígérkezett, így 4 könyvet kiolvastam és megpróbáltam gyakorolni az angolt. Egy fontos dologról viszont elfelejtkeztem ez pedig az időzónák. Egy szemhunyásnyit se aludtam egész út alatt. A leszállásomat már 2 öltönyös fickó várta, aki próbált beleolvadni a tömegbe, több kevés sikerrel. Inkább kevesebbel.
- Are you Miss Ryuga Kira? = Maga Ryuga Kira kisasszony?
- Yes, I'm. Do you speak Japanese? = Igen én lennék, beszélnek japánul?
- Természetesen igen. A főnökünk küldött minket önért. Ha megengedi, elvinnénk hozzá. - Egy félórás út után kiszálítottak az autóból és egy másikba tuszkoltak bele, ahol egy sötétített üveg választott el engem és a másik személyt.
- Busásan megjutalmazom, ha el tudja lopni az ékszert. - hallottam a hangot a másik oldalról.
- Rendben és kitől kell ellopnom?
- Az urak adnak egy dossziét és egy bankkártyát ez elégnek kell lennie az akcióhoz és annak a felkészüléséhez.
- Értetem. – kiszálltam az autóból és be a másikba. Ott megkaptam az adatokat és egy kártyát, amin 3000 font volt. Egy kis motelhoz vittek és közölték ez lesz a szálláshelyem. A következő 2 hetem arra ment rá, hogy kifigyeljem, hogy mikor mennek és jönnek az emberek az üzletember házában. A bevetésem előtti nap bejutottam, mint egy házaló és így ki tudtam deríteni a nyaklánc helyét. Nem tartották túl biztonságos helyen, hisz az üveges szekrényben volt kirakva. Ma pontban délelőtt 10kor a család elment otthonról, csak a 2 kutya volt, ami fenyegetést jelentett a számomra, de egy kis kajával sikerült lenyugtatnom őket. A lopás mondhatni sikeres volt csak a végén véletlen belenyúltam a riasztóba, így a rendőrség tudomást szerezett a lopásról és üldözni kezdett. De mivel nem tudják, hogy nézek ki, így nehézkes számukra engem megtalálni. De attól még bujkálnom kell előlük sikátorról sikátorra. De ősszintén kezdem már unni ezt a macska egér játékot.*közben a dzsekim belső zsebébe raktam a láncot. Egy olcsó kis motel van a túloldalt. Egy kis kerülővel, de átjutottam, úgyhogy a rendőrök ne lássanak meg. Kivettem az egyik szobát, letusoltam majd kértem egy telefont.
- Halló egy jegyet szeretnék foglalni az esti induló London – Párizsi vonatra, az első osztályra. . . igen megfelel az este 8as járat. - felöltöztem, és egy taxit hívtam. A taxi kivitt a King’s Crosson lévő pályaudvara, kifizettem, felvettem a pénztárnál a jegyemet majd egy félórás várakozás után felszálltam a vonatra. Körülbelül 10 percig kerestem a helyemet mire megtaláltam. Leültem és néztem kifele az ablakon.

Lassacskán az emberek kezdtek felszállingózni a vonatra. Mindenféle népcsoportú ember megtalálható a vonaton. Egy hatalmas sípszó hallatszó még 10 perc is indul a vonat. Majd még egy, ami 5 percet jelentett a vonatindulásáig és az utolsó előtti a 2 perces, majd végül az utolsó, hogy zárulnak az ajtók és indul a vonat. Lassacskán elkezdünk döcögni. Éppen, hogy csak elindultunk, de egy hatalmas üvöltést hallok a pár sorral előttem. Felugrottam a helyemről és a láncaimhoz nyúltam a biztonság kedvéért. Körbe néztem, nem én voltam az egyedüli, aki reagált a hangra. A másik oldalon üllő férfi is felpattant és rám nézett. Végig néztem rajta, egy közép magas, kicsit kreol bőrű. A haja göndör és igen jól öltözött férfi volt. De a legjobban, ami feltűnt az a gyűrű az ujján.
~ Ő is a maffiához tartozik, mint én. ~ Elfordítottam a fejemet és az üvöltő férfira néztem. Még jobban szorítottam a szoknyámon a láncot. Nagy sokára leesett neki, hogy mind a ketten őt nézzük. Egy kicsit lenyugodtam, de így szolt. :
- Amíg a mellékhelyiségben tartózkodtam, valaki ellopta a táskámat. Fekete, lakkozott bőrrel, rajta számzárra. – a tekintettem állandóan az idős úr és a fiatal férfi között ugrándozott. Észrevettem, hogy a fiatal férfi is néha rám nézett, ahogy én is rá.
- Segítek önnek megkeresni . . .
~ Ez nem is olyan rossz ötlet. Talán én is segítek nekik. ~
- Van valami egyéb, amit tudnom kell arról a táskáról? – kérdezte az öregúrtól és közben elővett egy mobiltelefont. Láthatóan az időt nézte meg rajta.
~ Vajon mióta mehetünk? Ha már elővette a telefont megkérdem tőle.~ - Mióta megyünk? – kérdeztem meg tőle
- Alig három perce. - válaszolta a fiatal férfi, még mindig a különös urat figyelve. Eltette a telefonját. ~három perc. Alapos lehet a tettes. ~ A fiatal férfi hirtelen kezet nyújtott a szék fölött.
- Eduardo, szolgálatára. - rám mosolygott egy széles vigyorral. ~ Ősszintén egy kicsit se tetszik az egész ügy és ez a pasas se. De úgysincs más dolgom. Meg hátha van abban a táskában valami, ami engem is érdekelne. ~ Kezemet kinyújtottam felé.
–Ryuga Kira. – Eduardo a kézfogáshoz egy kacsintást is tett. Hát nem az én stílusom az ilyen viselkedés, de azért visszamosolyogtam illendőségből. A tekintetemet az idős úr felé fordítottam félig meddig, mert még mindig bizalmatlan voltam Eduardoval szemben. - Megtudhatjuk mi volt a táskában? – Az úr megköszörülte a torkát, majd egy kissé zavartan kezdett el magyarázni.
- Benne voltak az irataim. . . ~ Ekkora egy kamut. Biztos nem csak az volt benne. Na de lássuk a hazugság folytatását is ~ A munkámhoz és jó pár értékem. . . ~ Érték? Remélem egy gyűrű vagy valami, ami hasznos számomra. ~ De mire várnak már, keressék meg! ~ Keresnénk mi, de nem gondolja, hogy ez kevés információ hisz rengeteg ilyen táska van a vonaton. ~
- Van a táskának még valamilyen ismertető jegye?
~ Hoppá ugyan arra gondoltunk, lehet, hogy neki is van némi esze. Végül is másképp nem élhetne meg ebben a világban. ~ Miközben én ezen gondolkodtam, addig az idős úr is elgondolkodhatod a táska kinézetén mivel már csak a hangjára eszméltem fel a gondolataimból.
- Igen, van rajta egy jel, az alapján felismerik. – mondta a bólogatása közepette.
~ Kíváncsi vagyok, mit válaszol a következő kérdésemre.~ - Hogyan szeretné csinálni? – Nem azt a reakciót kaptam amire vártam, mivel vállat vont és egy egyszerű és átlagos választ adott.
- Arra gondoltam körbekérdezek, de amúgy mindegy.
- Jó akkor én kikérdezem a személyzetet elöl, és ha megkérhetném, megkérdezné hátul is őket? - Kértem meg illedelmesen Eduardot. Láttam, hogy az idősebb úr már felettébb ideges. Így lassan elindultam a magam útjára, de természetesen megvártam az utazó társam válaszát.
- Rendben. - egyezett bele Eduardo, majd elsétált a vonat hátsó részébe.
~ De jó, hogy beleegyezett. Nem bízok meg benne annyira, hogy együtt keresgéljünk.

Lassan elindultam a vonat eleje fele, hátha találok valami használható nyomott.
~Az egész vonat belátható, mivel nem vagonos. A tolvajnak esélyes sincs megszökni a járműről, mert bele hal a menekülésbe. A vén szivart nem ölte meg, ez vagy azt jelenti, hogy fél a gyilkolástól vagy annyira profi, hogy nem kell tőle tartania, hogy megtalálják. Így csak rejtőzködnie kell addig, míg Franciaországba nem érünk.~ Oda léptem egy 30 év körüli, nálam magasabb, de alkatilag megegyező férfihoz, akin egyen ruha volt. A ruházata alapján ő lehetett a Kalauzhoz. Egy picit köhécseltem, hogy fel figyeljen rám. Megfordult és látszott az arcán, hogy kicsit meg van lepődve, hogy állok mögötte.
- Good Evening Miss. Can I help you? = Jó estét Hölgyem. Miben segíthetek? - Végig nézett rajtam. A szemeiből látszott, hogy az esete lehetek vagy a ruha viseletem tetszik neki nagyon, mert nem a szemembe nézett, hanem a melleimbe.
~ Ez az én szerencsém. Egy perverz kalauzt fogok ki. ~ Egy álszent, nőies mosoly veszek fel picit megbiccentem a fejemet oldalra. – Hai vagyis Yes. I look for his briefcase. = Igen Egy aktatáskát keresek.
- Sorry. I don’t see briefcase, but can I have your ticket? = Sajnálom. Nem láttam a táskát, de megkaphatnám a jegyét? – Kaptam a nem túl kecsegtető választ és a magától értetődő kérdést. Belenyúltam a fekete testhez álló bőrdzsekimbe. Egy kis ideig keresgélnem kellet benne, mert a jegyen kívül benne volt, egy altató gázos mini parfüm és egy alig 10 cm eres kés is vészhelyzet esetére. Végül megtaláltam a jegyemet és egy álmosoly keretében átadtam jegyemet.
-Here it is. = Tessék itt van. - Leellenőrizte, hogy minden rendbe van-e a papíron, majd lepecsételte.
-Thank you and good journey. = Köszönöm és jó utat. – Hajolt meg a kalauz és ment tovább hogy ellenőrizze a többi utas jegyét is.
~Ő vele se mentem sokra.~ Körbe néztem, hogy kik vannak még ott, akik tudhattak valamit. Akiket láttam egy szerelmes pár, akik nem tudtak betelni egymással.
~ Ezek se láttak semmit vagy senkit egymáson kívül.~ Továbbkerestem az embereket a szememmel. Egy idős hölgy került a látó terembe, oda sétáltam hozzá hátha látott valamit. Megszólitotam, de hiába, mert mély álomba volt merülve.
~ Na, tőle se tudok meg semmit. ~ Picit tovább sétáltam és eredménnyel, mert egy 40 év körüli, szemüveges nő ült az ablak mellett egy laptop fölött görnyedve.
~ Na végre, valaki, aki láthatott valamit.~ Az automatából egy kávét vettem ki, majd oda sétáltam a nőhöz. ~ Remélem el fogja fogadni és egy kicsit megnyílik nekem.~
- Elnézést asszonyom. – Szólítottam meg a tőlem legfinomabb módon.
- Mit akarsz te huligán? Nem tán a pénzem kell neked? –rikácsolt a nő.
~ Na vele se lesz könnyű dolgom. – Nyugodjon meg asszonyom nem kell nekem a maga pénze.
- Akkor meg minek zavar engemet, meg mi az, hogy asszonyom nem vagyok én olyan öreg. Vagy annak tűnnők?
~ Lassan én fogok egy gyilkosságot elkövetni.~ Nem, dehogy is. Csak a nagyapám táskáját ellopták. ~ Na ez se igaz, de hátha így megenyhül egy kicsit ~ És azt szeretem volna megkérdezni, hogy nem látott valakit egy fekete aktatáskával sétálgatni felettébb idegesen?
- Mi vagyok én a tudakozó? De nem láttam senkit se vagy azt hiszed, hogy én loptam el a táskát?
~Húúú most aztán elfogyott el a türelmem. ~ Na ide figyeljen maga vén boszorkány! * a cipőmet felraktam a székére*láttam rajta, hogy nagyon meglepődőt. – Eddig türelmesen és kedvesen válaszoltam a maga undorító és ronda beszédére. ~ Egy kis ijesztgetés nem fog megártani neki. * Kivettem a dzsekimben lapuló kést megnyaltam, majd a nyakához szorítottam.* Úgyhogy ha lehet mostantól változtasson a modorán vagy nagyon megfogja bánni egyszer. Akkor had kérdezem meg újból, nem látott véletlen egy fekete aktatáskát? – a kést elvettem a nyakától.
- N… ne…nem lá…tam..láttam a t..ttt…táskát. – remeget és folyt róla az izzadság a félelemtől.
- Köszönöm csak ennyit akartam tudni. –levettem a lábamat a székéről. Ránéztem a kezemben lévő dobozos kávéra. ~ Semmi kedvem oda adni neki, de hátha ettől egy kicsit lenyugszik. – Tessék és Chao. * A laptop billentyűzetére raktam majd elsétáltam miközben egyszer hátra integetem. ~ Meguntam a keresgélést inkább visszamegyek a helyemhez ~ Nagyjából visszatértem a helyemhez mikor megláttam Eduardot. Odasétáltam hozzá, úgyhogy az öregúr ne vegyen észre minket.
- Találtál valamint? - Olyan halkan kérdezte Eduardo, hogy nem is halottam. Ilyenkor kicsit örülök, hogy Sasuke megtanított szájról olvasni. Így megértem, amit a másik fél mond.
- Nem. Senki se tudott semmit a táskáról. *megráztam egy picit a fejemet.* Nálad? – Nagyon halkan sóhaj egyet Eduardo.
- Szintén. . . az úr nem lesz boldog. . . ~ Hát az már biztos. ~ persze ez már nem az én dolgom. . . ~ Ezt most úgy mondta, mintha az enyém az lenne. Alapból nem volt sok kedvem az egész keresgélésnek. – Ed elindult az úr felé, én kővettem őt. Hallottam, ahogy ásított. ~ Valahogy ha elképzelem az arcát ásítás közben elég vicces lehet * egy kicsit elmosolyodtam a saját képzeletemen.* - Odaléptünk az idegesen üldögélő úrhoz. Ki nyitottam a számat, hogy megszólaljak, de Eduardo megelőzött.
- Nincs meg a táskája uram. Nem láttam senki. – Eduardo elé léptem egy kicsit.
- Ahogy nálam se. ~ Igaz a vonat vezetőjét meg se kérdeztem. ~ Az úr lassan felkelt a székéről. ~ Ebből nagy balhé lesz, hisz remeg a keze. Na meg az a kifejezés az arcán. *Egy mély levegőt vettem* Könyörgöm, csak ne nevessem el magamat. ~
- Már erre is alkalmatlanok az emberek manapság!? ~ Ha ennyire alkalmatlannak tart minket, mért nem vitte magával a táskát vagy épp mért nem kereste meg ő maga, ha ilyen fontos neki. ~ Nem hiszem el hogy. . . – ránéztem Ed arcára, láthatóan őt se érdekkelte, hogy mit kiabál össze vissza a pasi. ~ Lehet, hogy őt nem érdekli, de én már meguntam az öreg hangját~
- Uram halkabban őrjöngjön, meg fog magától fájdulni még jobban a fejem. ~ Talán vele is azt kéne tennem, mint a nővel a vonat elején. De lehet, hogy akkor nagyobb gondom lenne belőle. Nah mindegy is. ~ Megrántottam a vállamat és figyeltem a pasas reakcióját. Mondhatom elég vicces volt, ahogy felfújta magát levegővel és végre valahára elhallgatott. Úgy nézett ki, mint egy tengeri malac, majdnem el is nevettem magamat. De mielőtt megtehetem volna Eduardo rászólt a férfira.
- Nyugodtan kiabálhat, bár úgy hiszem inkább hálás lehetne, hogy megpróbáltuk megkeresni a táskáját.~ Mintha a gondolataimat mondaná ki. *hirtelen oldalra fordítom a fejemet* Az a férfi nagyon mozgolódik. *a szoknyámon lévő lánchoz nyúlok a biztonság kedvéért* Felállt és elindult felénk. Menyire lehet ellenséges? ~ . . . engem ez a dolog nem... - Eduardo is észrevette a jól öltözött férfit, így abba hagyta a mondandóját.
- Bocsássanak meg, hogy megszakítom önöket, én Nielson nyomozó vagyok. - Elővette és megmutatta az igazolványát.
~ Ebből még baj lehet, ha lelepleződők, hogy a maffiához tartozok. Jobb ha készenlétben tartom a fegyveremet a támadás esetére.~
- Én emlékszem arra a táskára.
~ Ezt eddig mért nem mondta. Valami itt nagyon nem stimmel a pasassal kapcsolatban~
- Segítek megkeresni, ugyanis van pár ötletem.
~ Milyen ötletek lehetnek? Erre kíváncsi vagyok.~ - ránéztem az idősebb úrra, aki sokkal boldogabbnak látszódott. Bele is egyezett, hogy segítsen nekünk megkeresni a táskáját. Eduardo még be is mutatkozott neki. ~ Hát még egy ilyen hülye embert, hogy bemutatkozzon neki, mikor nekem is csak a kereszt nevét árulta el. Mondjuk engem nem érdekkel, csak ne rántson magával. Jé és láss csodát még kezet is fognak. Ennél rosszabb már nem lehet.~

~Na jó engem nem érdekkel, hogy ők mit csinálnak, csak engem ne keverjenek bele ennél is jobban~ Fogtam magam és visszaültem a helyemre.
- Na látják, ő egy rendes ember. Fogadjunk, pikk-pakk megkerül a táskám. – Rábólintottam.
~Úgy legyen, de a pasas körül valami nem stimmel. Már azon se lepődnék meg, ha ő lenne a tolvaj. Azt hiszem itt az ideje, hogy valami fontosat is csináljak. –Előveszem az egyik aktát, amit Ren küldött a következő munkával kapcsolatban és elkezdem memorizálni, de a figyelmem egy részét az itteni dolgokra összpontosítom. A magánynyomozó ide-oda járkál a vonaton. Elsőnek az idősebb férfival beszélget, akinek eltűnt a táskája, majd a körülöttünk lévő utasokkal beszélget. Én se maradtam ki természetesen. Leült a velem szemben lévő székre és úgy tett mintha el akarná venni a dossziémat.
- Ha elveszi, akkor az lopásnak fog számítani Angliában is és Franciaországban is. – szóltam rá igen csak erényesen.
- Látom a kisasszony tisztában van a jogi dolgokkal. – a mosolya az arcára fagyott.
~ Az alvilágban ilyen szintű tudás nélkül kevés ember marad életben. ~ Nyomozó úr a bókok helyet nem inkább a kérdéseit kéne feltenni e, hogy aztán ön is és én is tudjuk a saját dolgunkkal foglalkozni!
- Természetesen. Elárulná a nevét hölgyem és a korát?
- Tudtommal a koromnak semmi köze az azonosításomhoz. A nevemet természetesen elárulom Ryuze Rika. ~ Ekkora füllentés még belefér és így Eduardo se tudd leleplezni.~
- Chh! Kisasszony megértem a helyzetét, de kérem ne akadályozza a munkámat. Akkor elmondaná, hogy hol szállt fel?
- Gondolom ott ahol ön és mindenki más is Angliában a King Cross állomáson. ~ Még egy ilyen hülye embert.~
- Hehe he végül is ez igaz. Akkor azt elmesélné, hogy mit látott az esettel kapcsolatban.
- Hmm. . . hogy mit láttam. . . ~ Őszintén elég jó a memóriám, de erre a híres nyomozóra nem emlékszem. ~ Az ablakon át figyeltem az állomást. . . ~hogy követnek e a rendőrök~ . . . így csak azt vettem észre, hogy a táska tulajdonosa elkezd üvöltözni. Remélem kielégítettem a kíváncsiságát nyomozó úr, mert ennél többet nem tudok mondani.
- Már ezzel is sokat segített kisasszony. – meghajolt előttem, amire egy fejbiccentéssel válaszoltam és tovább indult a következő „áldozatához”. Tovább folytatta a vonaton való fel alá való mászkálást és kérdezősködést. Az utunk több mint felét már megtettük mikor a személyzetből három ember is oda ment az egyre idegesebb és feszültebb nyomózóhoz.