Jack Williams

-John Smith, Interpol. -emelem fel a hamis irataimat, és villantom meg a jelvényemet a rendőrtiszt felé. Éppen helyszínelnek, egy betörés után, ami alig két órája zajlott le egy Svájci bankban, ami, meg kell hagyni, kifejezetten jó szervezést igényel. A bank maga patyolat tiszta volt, akár a padlóról lehetett volna enni, és teljesen steril, akár egy műtő. Minden patyolat fehér volt, vagy átlátszó, vagy fémszínű, mintha egy elrontott sci-fi jövőbeli épületében lenne az ember. A biztonsági kamerák mindenütt ott voltak, az ajtók fotocellásak voltak, de riadó esetén egy pillanat alatt egy nagyobb bombának ellenálló harminc centi vastag ólomlap emelkedik ki a talajból előttük, karantén alá vonva a helyeket. A biztonsági őrök tetemeinek krétával körülrajzolt nyoma ott volt mindenütt, épp a szakemberek vizsgálták őket. Pár percen belül megállapítják, hogy mindegyiket ugyanolyan pisztolyból származó golyó ölte meg, méghozzá úgy, hogy homlokon lettek lőve. A riadó hiába szólalt meg, a biztonsági ajtók nem csúsztak a helyükre, a kamerák pedig ki voltak kapcsolva. Ezt onnan tudom, hogy én is benne voltam a rablásban.- Szóval, mit derítettek eddig ki?
-Spazetti főfelügyelő, szolgálatára. A betörők, a szemtanúk szerint tizenketten, két órája érkeztek meg a bankba, legalábbis akkor kezdték meg a betörést. Feltehetőleg már korábban itt voltak közülük néhányan. Egy fekete furgon állt meg a bank előtt, kinyílt az ajtaja, és a következő pillanatban kikapcsolt a teljes biztonsági rendszer, legalábbis az őrök ezt állítják. Az egész folyamat kettő másodperc alatt ment végbe.
-Az lehetetlen. -játszom a hüledezőt. Egészen pontosan egy másodpercet és kilencvenhét századmásodpercet vett igénybe.
-Bizonyára beépített emberük volt, uram.
-Talán. Folytassa.
-Utána bejöttek, a főcsarnok után már az egész banda együtt volt, legalábbis azok, akik feltűnően részt vettek a dologban. Lelőtték az őröket, hidegvérrel ölték meg az összeset, majd egyenesen a széfterembe mentek.
-Mit vittek el? -kérdezem, mivel pontosan emiatt vagyok itt. Furcsán hangzik, hogy nem tudom mit raboltunk el? No igen, ez egy érdekes történet.
Az egész azzal kezdődött, hogy az egyik alacsony, de teljes rangú Vongolás felhívott, hogy lenne egy meló. Egy svájci bankban egy gazdag ember elhelyezett egy igen értékes információkat tartalmazó memóriaegységet. Én kaptam egy laptopot, amin volt egy program, direkt arra, hogy átküldje róla az információkat a Vongola egyik gépére. Ráadásul a Vongola pont tudott egy csapatról, akik be akartak törni a bankba, így elintézték, hogy csatlakozzam hozzájuk. Profik voltak egytől egyig, én persze az eszemmel tökéletesen be tudtam illeszkedni közéjük. A szerződésben benne volt, hogy segítek nekik, vihetnek mindent, kivéve az adott széf tartalmát. Belementek, és a hackerükkel közösen két hét alatt megszereztük az épület terveit, és feltörtük a biztonsági rendszert.
A betörés úgy zajlott le, ahogy az el volt tervezve. Bementünk, lelőtték az őröket, a biztonsági rendszernek kaput volt, feltörtük a széftermet, majd kirámoltuk a széfeket. De valami nem stimmelt a zsákokkal, bizonyára kicserélték őket, mert amikor a munka után otthon betettem a kártyát a gépbe az teljesen üres volt, átvertek a saját társaim. Nem volt más választásom, mint visszajönni, hogy kinyomozzam, hová mentek.
-Csak pénzt uram.
-Ugyan már, kell még valaminek lennie.
-Miből gondolja uram?
-Ha valaki pénzt rabol az nem a világ legbiztonságosabb bankjainak egyikét fogja kirabolni, nem egy svájci bankot. Sokkal egyszerűbben kirabolhattak volna egy OTP-t, vagy egy K&H-t. A szemtanúk említették esetleg, hogy mikulás-puttonyokkal mentek el? Mert ha nem akkor aligha vittek el sok pénzt.
-Mond valamit, uram.
-Tudom, elvégre is én mondtam. No de akkor mire vár, valakivel nézesse át, hogy mi volt széfekben.
-De uram, ez egy svájci bank! Nem nézhetjük át ezeket a dolgokat a svájci bank engedélye nélkül. A bank garantálja a tökéletes titoktartást az ügyfeleinek.
-Ahogy a biztonságot is. Tudnunk kell, mit vittek el, hogy következtethessünk a kilétükre. Emellett a svájci bank minden titoktartás ellenére nem tárolhat illegális dolgot, nincs igazam?
-De igen, uram.
-No akkor? Ha nem illegális akkor igazán nem kell aggódniuk. Megígérem, hogy nem fogjuk levélben értesíteni az ügyfeleket arról, hogy kiadták.
-Akkor sem nézhetjük át az engedélyük nélkül.
-Akkor szerezzen.
-Bocsásson meg uram, de én ehhez kevés vagyok.
-Áh, maguk használhatatlanok... egy pillanat. -mondom, és előkapom a telefonomat,és gyorsan telefonálok egyet.
-Halo? -szól bele egy álmos hang a túloldalt a telefonba. A főnököm.
-Jó napot főnök, a rablás miatt hívom.
-Figyelek. -élénkült meg azonnal.
-Igen, sikerült kiérnem a helyszínre, de ezek az olaszok teljesen hasznavehetetlenek. Kéne egy engedély a svájci banktól, hogy átnézhessük a leltárukat a széfteremhez. -mondom, hogy felvilágosítsam a helyzetről.
-Azonnal. Két perc és meglesz. Addig is kérdezgesse őket.
-Hogy mondja? Kettő perc? Rendben, addig még megpróbálok valami használhatót kicsikarni belőlük. Köszönöm.
-Szóval? Meséljen, mit tudnak még? -nézek Spazettire. A felügyelőn látszik hogy ideges, és az is, hogy aggódik. Helyes, akkor jobban megerőlteti az agyát.
-A betörők... a szemtanúk szerint férfiak voltak. Összesen tíz perc alatt rámolták ki a széfeket, tehát azokat is feltörték.
-Erre ugyebár egy beépített biztonsági őr nem képes?
-Nem uram, persze hogy nem.
-Tehát?
-Tehát vagy több emberük volt, vagy előre megszerezték a kódokat.
-Bingó! Az ilyen viszont csak egy kémprogrammal lehetséges, mivel a kódok elég gyakran változnak. Tehát nézzék át a nyavalyás gépeket!
-De az engedély...
-Áhhh... maguk olaszok annyira pipogyák. -mondom, és ismét előveszem a telefont.
-Épp hívni akartalak. Megvan az engedély.
-Köszönöm főnök. És akkor a biztonsági rendszerükhöz is kéne egy, feltehetőleg kémprogram van rajta.
-Azonnal... zserbót ne süssek? -kérdezi, nyűgös hangon.
-Kérem főnök, én vagyok itt a terepen, ne siránkozzon.
-Aha, és én magyarázkodom nekik.
-Köszönöm főnök, a viszonthallásra. -mondom, és leteszem. Ha ennyire fontos neki hogy lusta telefonálni akkor ne küldjön el érte, hogy a fene vinné el!
-Megvan az engedély a széfek leltárához. -mondom, mire hatalmasra kerekedik a szeme.
-Biztos benne uram?
-Hát persze, talán kételkedik a szavamban?
-Nem, csak meglepett. Maguk ott fent tényleg mindenre képesek.
-No igen, a megfelelő hatalommal minden megoldható kedves főfelügyelő. Emellett hidd el a svájci bankoknak is jobb, ha a rendőrség közreműködésével sikerül lecsukni a betörőket, és visszaszerezni amit elloptak, bármi is legyen az.
-Bizonyára igaza van, de nekünk biztosan nem adták volna ki.
-De maguk el sem kérték volna, mivel nem gondolkodnak, csak betanult sémákat ismételgetnek. Elfelejtik mindazt, ahogy kiskorukban világokat találtak ki, ahogy az agyukat használják! Csak darabok lesznek a gépezet fogaskerekeiben ahelyett, hogy önök lennének a gépezet irányítói, azok, akiknek teremtve lettünk.
Úgy nézett rám, mint akinek fogalma sincs arról, hogy miről beszélek. Utálom az ilyeneket, egyszerűen képtelenek felfogni, hogy nem csak a parancsteljesítés és a már előre betanult dolgok ismétlése a feladatuk. Az ilyeneknek kár embernek lenniük, hiszen az emberi lét értelme a gondolkodás képessége!
-Akkor láthatom végre a leltárt?
-Azonnal... Margaret! Az egyik gépen nyissa meg a leltárat ha kérhetem.
-De kérem uram, ezt nem teheti! -lép előre az egyik banki személyzet.
-De igen, a feletteseitől megkaptuk az engedélyt. És ha megbocsát, akkor... -nem tudom befejezni, mert közelebb lép, és halkan a fülembe súg.
-Magának sem lenne jó ha átnézné, kedves Jack Witson. -közben érzem, hogy valamit a zsebembe csúsztat. Egy pillanat alatt feldolgozom a történteket. Jack Witson volt az álnevem a betörőknél, tehát ő egy közülük. De sohasem láttam, tehát ő mégis csak egy beépített ember.
-Értem uram, természetesen. Kérem jöjjön velem egy másik szobába.
-Mit csinál uram? -kérdezi a felügyelő, mire odalépek hozzá, és a fülébe súgom.
-Az úr információkat szeretne közölni velünk, de kizárólagosan négyszemközt. Fél, hogy esetleg a betörők lefülelik, és elteszik láb alól.
-Értem. Bocsásson meg uram.
-Nem tesz semmit. Addig nézzék át a leltárt önök. -mondom, majd megragadom a „személyzeti tag” karját, és egy üres szobába viszem, majd becsukom az ajtót, és elektronikusan lezárom.
-Szóval? Hol van?
-Mi ez a hév Jack?
-Ne szórakozzon. Megállapodtunk valamiben, és én tartottam is a szavamat.
-Mi is. A széf tartalma az öné.
-Nem. Maguk kicserélték... pláne most, hogy látom önt. Ó igen, hát persze! Maguknak is ez a kártya kellett, emiatt törtek be, és amikor megtudták, hogy nekem is kell a belső emberükkel kicseréltették, azaz magával. Szép munka, azt meg kell hagyni. De tudja, nem szeretem, ha átvernek.
-Sajnálom, de annak az egységnek az értéke felbecsülhetetlen.
-Miért, mi van rajta?
-Tudás. És a tudás hatalom.
-Ezzel egyetértek. Csakhogy itt valami nem stimmel... de mi lehet az... -megyek közelebb hozzá, és belebámulok az arcába- óóóó, igen, hát persze... maguk nem tartoznak senkihez sem, különben az ujjukon meglenne a gyűrű nyoma. A bőrük enyhén elszíneződik, csillog, vöröses, ilyenek, de ilyen nincs magukon. Tehát függetlenek, ebből következik, hogy a memóriaegységet piacra akarták dobni, de valamiért mégsem tették. Az ilyen tárgyakon jobb hamar túltenni, mivel nagyban keresik, de maguk mégsem ajánlották fel a családomnak. Tehát vagy nem mindegy önöknek a vevő, de azzal állást foglalnának, vagy nem stimmel az áru. Talán az önök egysége is hibás, vagy eltűnt... igen, inkább az utóbbi. Valaki meglépett az egységgel igaz?
-Maga tényleg egy zseni. Igen, az egyik tag meglépett vele, és eltűnt. Gondoltuk felkérjük arra, hogy szerezze vissza.
-Ha meg is teszem, önök nem kapják meg.
-Nem számít. Elárult minket, vesznie kell. Ha nem is hal meg, de ő se legyen belőle gzdag.
-A fizetség?
-Amennyiben igent mond még az utcán megkapja.
-Rendben van, igen. De mindent tudnom kell róla.
-Természetesen. Üdvözlöm újra a fedélzeten Jack.
-Enyém a megtiszteltetés. -mondom, és kezet rázunk, majd kimegyünk.
-Bocsásson meg Spazetti főfelügyelő, de azonnal el kell mennem. Kérem folytassák a nyomozást.
-Igenis uram.
Kimegyek az utcára, és elindulok a hotelem felé. Még a sarokra sem érek el, amikor megáll egy kocsi, és egy bőröndöt nyújt át. Elveszem, és menet közben belekukkantok. A fizetésem van benne.